SZABAD GONDOLAT

2002 SZEPTEMBER - MELLÉKLET

Dr. W. J. Stein

Mivel tartozik a nyugat a keletnek?

Fordította: Wyborny Hanna

A századforduló óta egyre tisztábban érzékelhető, hogy az emberi élet minden egyes területe átalakuláson megy át. S hogyha ezt a külön-külön igen sokrétű fejlődést jellemezni akarnánk, azt mondhatnánk: minden tudás és minden tevékenység világméretű karaktert öltött. Különösen érvényes ez a gazdaságra.

Míg a műit század nyolcvanas évekig a gazdasági élet egésze nemzetgazdasági szervezetek formájában folyt és a gazdaságot leíró tudomány a nemzetgazdaságtan nevet viselte, úgy a századforduló óta ez egészen megváltozott. Kialakul az egész Földet behálózó világkereskedelem, különösen az angol kereskedelem befolyása alatt, de már a portugál és a holland kereskedelem is ezt a folyamatot készítette elő. Ennek következményeképp a külföldről származó termékek szükséges használati cikké válnak.

A világkereskedelem mellett hamarosan megjelenik a világgazdaság is. Ez pedig azt idézi elő, hogy egy ország népességének szerves része függővé válik a külföldről származó nyersanyagok rendszeres behozatalától, mivel ezek képezik a hazai feldolgozó ipar alapját. S amint ez a helyzet bekövetkezik, az összes nemzetgazdasági adottság megváltozik. Mert innentől fogva az egyes nemzetgazdaságok a jelenlegi konkurens viszony helyett egymás felé kezdenek fordulni. Senki sem tud már a másik nélkül gondoskodni magáról, mindenki függ a másiktól. Ezt az állapotot nevezzük a továbbiakban világgazdaságnak.

A világgazdaság átszövi az egész Földet; egyetlen, önmagában zárt gazdaság, ami nem határos egyetlen másikkal sem. Nem ismeri sem a behozatalt, sem a kivitelt. Belső felépítése szerint tisztán önellátó. De megvan az az előnye a kisebb önellátó rendszerekkel szemben, hogy a Föld egészét birtokolja természeti alapként. És a Föld egésze minden egyes részében harmonikus. A Föld minden hónapban ad búzát. A betakarítás időszaka harmonikusan oszlik meg az évben. A nádcukor nem csak anyagában, hanem a betakarítás idejében is kiegészíti a cukorrépát. A Föld egésze önmagában harmonikusan kiegyensúlyozott természeti alap. A klasszikus nemzetgazdaság az önmagában zárt világgazdaságról, mint valós önellátásról azonban még nem rendelkezik elegendő ismerettel.

Különösen bonyolulttá teszi a jelen helyzetet, hogy a nemzetgazdaságok nem tudnak minden további nélkül az egységes világgazdaságba átalakulni, hanem egyidejűleg van dolgunk két egymást átható és egymástól teljesen különböző gazdasági renddel. Hiszen a nemzetgazdaságok természetüknél fogva egoista alapon működnek, a világgazdaság pedig - egyáltalán nem morális okokból, hanem felépítésénél fogva - egymás kölcsönös figyelembevételét követeli meg.

Mindehhez az is hozzájárul még, hogy a nemzetállamok gazdasági törekvéseiket igyekeznek fegyveres erővel érvényesíteni. Bár folynak tárgyalások a leszerelésről, hogy csökkentsék a fegyverkezési költségeket, világos azonban, hogy önmagában ezen a területen nem érhető el valódi áttörés. Jobb lenne elérhető célokat magunk elé tűzni, és azokat azután keresztül is vinni. Meg lehetne például egyezni abban, hogy békeidőben a katonai és hadihajókat egyfajta szociális segítségnyújtásra használjuk. Lehetségesnek kéne lennie például, hogy az Amerikában keletkezett felesleges javakat, melyek csökkentik az árakat, a hadihajókkal Kínába szállítsák és az éhező kínaiaknak ajándékozzák. Nem zavarnák meg ezzel a világpiacot, hiszen ezek a kínaiak nem rendelkeznek vásárlóerővel, és a szállításról is olyan erők gondoskodnának, akik e munka nélkül is meg vannak fizetve. Nem kell tehát leszerelni, csak kiegyenlítően és szociálisan cselekedni. Ez egy elérhető cél. A Föld olyan szervezettségű, hogy minden éhezést fölösleg egyenlít ki, tehát lehetne e szerint cselekedni. Ám a világ helyzetét nem csak anyagi szempontok határozzák meg, hanem éppolyan erősen néplélektani szempontok is. De a néplélektani különbségek, melyekről később majd még részletesebben beszélünk, ma még ellenséges szembenállásként jelennek meg. A világgazdaság a modern munkamódszer által munkamegosztásra törekszik. Ez lehetővé teszi a népek számára, hogy egyediségüket megéljék, míg az önellátó gazdaság arra kényszeríti a népet, mely önellátást folytat, hogy mindent saját országában állítson elő, azt is, amihez sem a természeti nyersanyag, sem a nép temperamentuma nem szolgál megfelelő kiindulópontul. A nemzetközi és nemzeti erők ellentéte ennek a tényállásnak a félreismerésén alapszik.

Mindannak, amit idáig kifejtettünk, csak a nyugati világ számára van jelentősége, a "Távol-kelet" számára egyáltalán nincs. Kelet-Ázsia egyelőre meg van győződve róla, hogy a gépi kultúra alapjában véve gonosz, amitől meg kéne szabadítani az emberiséget, magára véve azt a veszélyt is, hogy önmaga is belépjen ebbe a fajta civilizációba, mert csak így lehet erős és hathatós ellenfél, mint például Japán. A Nyugatnak nem adatott meg a lehetőség, hogy tényekkel bizonyítsa Keletnek, hogy a gépi kultúra is lehet morális. Hiszen az, hogy a szociális rendszer morális legyen, teljesen magától értetődő a Kelet számára. Keleten ma olyan világ uralkodik, mely a XVIII. és XIX. századi Európa eszméit veszi át és másolja. Keleten mindenhol olyan nemzetállamok kialakulásának lehetünk tanúi, melyek pontosan afféle alkotmányt írnak, mint Európa a múlt században.

Könnyen megérthetjük ezt a jelenséget. Hiszen a Kelet a XIX. század első harmadában küldte legelső felderítőit nyugatra. így Keleten a modern gépi világ a XIX. századi Európa szociális képmásához vezetett, anélkül azonban, hogy gyökeret vert volna az a szellem, mely Nyugat- és Közép-Európában ezt a technikai világot kialakította. Ez azonban megbosszulja magát. Mert Keleten olyan emberek élnek, akik nem tudják, hogy a technika a maga munkamegosztásával és a gazdaság a maga kölcsönösségével olyan morális értékeket alakíthat ki, melyet nyugodtan a keleti moralitás mellé állíthatunk, amely szerint a morál csak az egyes emberben lakozik. Mert a nyugati szemlélet szerint a szocialitás nem a mennyország utáni szubjektív vágyból keletkezik, hanem a józan tárgyilagosságból, mely objektív értékeket akar létrehozni. Struktúrájánál fogva, vagyis az értelemből kiindulva kell a világgazdaságnak mindenkit szolgálnia. A Kelet csak embereket és embercsoportokat ismer. Azt azonban nem tudja a világ elől még mindig menekülő keleti, hogy az embernek nem egyedül kell boldogulnia, hanem csakis egy objektív szociális struktúra megteremtésével, a Földdel egyetemben. És ezt a Nyugatnak kell megadnia a Kelet számára.

De ezt nem lehet tanítani. Ezt tenni kell.

így aztán a Nyugat és az európai Közép számára szükségszerűen adódik, hogy olyan szociális rendszert kell kialakítania, amit a Kelet is el tud ismerni. Ha helyesen rendezzük saját dolgainkat, megoldjuk a Kelet-kérdést is.

Miben áll tehát a feladatunk? Olyan gazdasági formát kell találnunk, mely gondolatilag az egész Földet átfogja, mely arra törekszik, hogy tisztán időszerű szempontok alapján megtermelje és elossza az emberiség számára szükséges javakat. Ez azonban csak akkor történhet meg, ha a nemzeti célokat követő emberek is felismerik, hogy a Földet átfogó világgazdaságban ők is olyan eszközt találnak, mely a törekvéseiket szolgálja. Mert csakis a világgazdaság képes egy olyan fokú munkamegosztás lehetőségét megadni, hogy minden egyes nép éppen azt termelhesse, amit tehetségének és a rendelkezésére álló természeti alapnak megfelelően különösen kedvezően tud előállítani. Az összes önellátó bezárkózás arra kényszerít egy népet, hogy mindent önmaga állítson elő, azt is, amit csak túl nehéz körülmények között, túl nagy áldozatok árán és túl nagy munkaráfordítással képes előállítani. Ebben - jogosan - szerepet játszik a nép temperamentuma is. Lesznek népek, akik keveset akarnak dolgozni és kevés tulajdonnal is beérik, míg mások, akik sokat dolgoznak és sokat akarnak birtokolni. Az egyik nép gyorsan dolgozik, a másik pedig lassan. Gyárosok mesélik, akik üzemüket az egyik országból másikba helyezték át, hogy fel kellett ismerniük: annyira különböző a munkások temperamentuma, hogy ugyanaz a termelés, ami az egyik országban jövedelmező volt, a másikban ráfizetésessé vált. Ez az a terület, ahol a nemzetállamnak jogosan be kell avatkoznia. A nemzetállam nagy feladata a munkajogot, a munkaidőt és a még emberhez méltónak tekintett munkakörülményeket úgy meghatározni, hogy az megfeleljen a lakosság mindenkori jogérzésének. így aztán a gazdaság két oldalról is behatárolt, egyrészt a természeti alap adottságai és sajátosságai, másrészt a lakosság tehetsége és sajátosságai által. S ezzel a behatároltsággal, mint a világ fix adottságával kell számolnia. E két határ között azonban a gazdaság az államtól független, önálló lényként bontakozhat ki. Ez egybehangzik Rudolf Steiner gondolatával, aki először mondta ki, hogy, a jelen korban, mikor a gazdaság túlnőtt a nemzeti határokon, a szociális organizmus három tagja alakul ki: a nemzetállamtól elváló, az egész Földet átfogó gazdaság, az emberek egymás közti viszonyát szabályozó nemzeti jogállam és egy harmadik tag, mely a nemzetállam határai által körülölelt kisebbségeket védi: a szabad szellemi élet, melyben vallás, iskola és igazságszolgáltatás az egyén döntésére van bízva. Az egyes ember és utódai kulturálisan oda csatlakoznak, ahová tartozónak érzik magukat. A gazdasági határok, amennyiben egyáltalán szükség van még rájuk, úgy fogják össze tisztán célszerűen az ipari- és agrárországokat, ahogyan az a kölcsönös gazdasági kiegészítés miatt szükséges. Az államhatárok pedig néplélektani egységeket fognak majd össze. A kisebbségek igényeinek az tesz eleget, miszerint a legkisebb kisebbség, az egyén, szabadon választhatja iskoláját, sőt az igazságszolgáltatást is, kulturálisan pedig oda csatlakozhat, ahova tartozónak érzi magát. Ez az a szociális struktúra, amely létre akar jönni. Egyedül a Nyugat képes megvalósítani, de a Kelet el fogja ismerni és le fogja másolni, mert megvalósulva ez a struktúra meg fogja mutatni, hogy egy gépi kultúra, egy nemzeti kultúra ugyanakkor szabadságot is ad és emberhez méltó létet biztosít az emberi lény számára.

II. Anglia - India

Anglia és India két egymást kiegészítő ország. Ez nem csak abban az értelemben igaz, hogy India Anglia fontos gyarmatországa és hogy az indiaiak az angolokban az előttük járó civilizációs folyamatot láthatják, hanem egy ennél még mélyebb értelemben is. Ez pedig ugyanaz a "lélektag" (az arisztotelészi pszichológia értelmében), melyet mindkét nép kialakít. Csakhogy ugyanazt az indiaiak a szellemi oldalról alakítják ki, elhanyagolva a földi-materiális kultúrát, míg az angolok épp a materiális oldalról. Arisztotelész minden későbbi néplélektan alapjául több lelki megnyilvánulást különböztet meg, melyek nála "lélek- tagok"-ként jelennek meg (v. ö. Rudolf Steiner: "Die Rátsel der Philosophie")1. Rudolf Steiner ehhez kapcsolódva kidolgozott egy néplélektant, melyben bemutatja az egyes népekhez tartozó "lélektagokat". Az angolokat az Arisztotelész által dianoetikonnak nevezett lélektaggal jellemzi, melyet tudati léleknek nevez és ezt mondja: "A tudati lélek magába foglalja azt, ami a legszorosabban összefügg azzal, amit az ember a fizikai világban a maga helyzeteként elismer, ami által a leginkább beleállítja magát a véges-múlandóba, a halálba szövődöttbe." Egy másik helyen pedig azt mondja: "Ami a lélekben örökkévalóságként ragyog fel, azt nevezzük tudati léleknek." Ez látszólag teljesen ellentmondásos, ugyanúgy, mint az angol és indiai tudatállapot. Aki nem tudja feloldani ezt az ellentmondást, az azt sem képes átlátni, hogyan szövődik össze egymással Anglia és India. Ugyanaz a lelki erő egyszer a földtől elrugaszkodottan, teljesen az absztrakciókban él, máskor pedig konkrétan a földi viszonyokat hatja át.

A modern természettudományos képzetalkotási mód olyan gondolatok kifejlesztésére és ápolására tanította az embereket, melyek a természeti folyamatokat képezik le. Ezeket a gondolatmeneteket nevezhetjük materialistának. De nem azok. Mert ha igaz is, hogy gyakorlati alkalmazásuk során gépek megformálására tanítanak, van a természettudományos gondolatoknak egy másik, kevésbé figyelembe vett hatása is. Nevelőleg hatnak ugyanis a lélekre, mely átadja magát ezeknek a gondolatoknak. És ez a lélekre gyakorolt visszahatás spirituális. Darwin azokat a gondolatokat fejlesztette tovább, melyek Goethénél találhatók. Haeckel az eredetéhez vezette vissza Darwin gondolatvilágát. Rudolf Steiner a természettudományos gondolatok továbbvezetésével megmutatta, hogy ezek a gondolatok egy szellemi világot tárnak föl, ha a lelki-szellemi területre történő alkalmazásuk előtt nem torpan meg az ember. Azt írja Rudolf Steiner: "Meg vagyok győződve róla, hogy 'A szabadság filozófiája' egy olyan világszemlélet képét közvetíti, mely teljes összhangban áll korunk természettudományának hatalmas eredményeivel. Tudatában vagyok annak, hogy nem szándékosan idéztem elő ezt az összhangot. Az én utam teljesen független volt attól az úttól, melyet a természettudomány választ. Az én képzetalkotási módomnak napjaink uralkodó tudományterületétől való függetlensége és egyben a teljes összhang miatt gondolom jogosnak levezetni és korunk szellemi harcán belül ábrázolni a természettudományos gondolkodás legnagyobb képviselőjének, Ernst Haeckelnek az álláspontját.

Rudolf Steiner a Theosophie 2 c. könyvében megpróbál egy a modern ember számára járható utat mutatni az ismételt földi életek (reinkarnáció) tényének megértéséhez. A gondolatok, melyeket leír, természettudományosak. A fizikai ember testi alakját fizikai öröklés útján kapja elődeitől. De az ember szellemi alakkal is rendelkezik, mely a személyes életútban fejeződik ki. "Aki elgondolkodik az életút lényegén, az észre fogja venni, hogy szellemi vonatkozásban minden ember egy önálló, külön faj." "Mint ahogy a fizikai értelemben vett faj csak az öröklés által meghatározottként érthető meg, úgy a szellemi lényt is egy hasonló, szellemi öröklés által érthetjük meg." "Fizikai emberként őseim alakját ismétlem meg. Mit ismétlek szellemi emberként?" "Szellemi emberként saját alakkal rendelkezem, mint ahogy saját életutam van. Senki mástól nem származhat tehát ez az alak, csakis saját magamtól." Láthatjuk, hogy a reinkarnáció gondolata, melyet Rudolf Steiner empirikus tényállásként mutatott be (v. ö. életútja), a természettudományos gondolkodási mód valós továbbvezetése. Ebből felismerhetjük, hogy Ó-India bölcsessége (reinkarnáció) és a modern gondolkodási mód megfontoltsága az ember ugyanazon lelki tagjában él. Ami Angliában és Indiában két világra .szakad, az az antropozófiai világszemléletben, ahogy azt Rudolf Steiner képviseli, egyesül.

Angliát és Indiát történelmi sorsuk egyesítette, hogy közösen oldjanak meg egy hatalmas szellemi kulturális feladatot. Az emberiség egész fejlődésére nézve szerencsétlenség volna, ha India a XIX. századi nyugati eszmék másolásában eloldódna a Nyugattól, hogy egy ma már túlhaladott nemzeti eszmét éljen meg. Rabindranath Tagore még azt írta: "A nyugati nacionalizmus nem a szociális együttműködésen alapszik, hanem kezdetektől fogva és legbelsőbb lényegéig a harc szelleme és a hódítás szenvedélye uralja. Tökélyre vitte a hatalom szervezetét, de nem a szellemi idealizmust. Szelleme a ragadozóé, akinek meg kell szereznie a zsákmányát."

Hogy az ilyen szavak egyfajta gonoszságra utalnak, mutatja a lefegyverzésre irányuló igyekezet is. Hogy a Kelet, bár felismerte ezt a rosszat, mégis elkezdi a nacionalizmus kialakítását, azt mutatja, hogy azt nem ismerte fel, hogy a Nyugat és a Közép már egy új szociális struktúra kialakításán fáradozik.

Már Buddha tanításaiban is találhatók gondolatok, melyek a tudati lelket készítették elő. Éles gondolkodásként, gondolkodási technikaként mindent előkészített, amire annak a kornak szüksége van, mely a tudati lelket fejleszti ki. De még minden a földtől idegen. A Kelet nem ismerte föl, hogy a Nyugatnak a morális impulzust a Föld által kell befogadnia. Gandhi egy abszolút igaz személyiség, morális törekvéseiben példaképül szolgáló ember. De nem ismeri föl a Nyugat új feladatát. Gandhi választási jelszava a következő: "Isten az igazság".

Azt írja, saját világképére talál Shamal Blatt, indiai költő következő versében:

Egy bögre vízért adj gazdag étket,
Egy baráti üdvözletért hajts sokszor fejet,
Egy rézpfennigért csengő arannyal fizess,
Ha az életben nyerni akarsz, áldozd fel élted,
Ügyelj jól a bölcsek tetteire és szavaira,
Ha valaki jót tesz veled, tízszeresen add vissza,
Az igazán nemes a mindennel való egységet tudja,

Még a gonoszt is szeretettel viszonozza. A mi fogalmaink szerint ezek a versszakok krisztusi érzületet közvetítenek. És mégsem elég ez az érzület a ma szükséges struktúra megteremtéséhez. Létezik ugyanis egy szociális impulzív erő, amely felett a Kelet átsiklott, a- mit a Nyugat még nem realizált, de a Közép már felismert, mely egy másik morális forrást mutat meg. A Földnek mint egésznek a hatására gondolok, attól a pillanattól kezdve, hogy a gazdaság világméretűvé vált. Onnantól kezdve, hogy a gazdaság az egész Földet átszövi, a gazdasági élet a Föld életének eleven részévé válik és morális impulzusokat kap a bolygó szellemétől. Ez abban nyilvánul meg, hogy a világgazdaság már semmi egoizmust nem enged meg. A világgazdaságra való áttérés a kereszténység kialakulása mellé áll. így szól a középkori grál költő szemlélete: "Krisztus az emberiségért meghalt a kereszten és vére a Földbe folyt. Szellemi impulzusa azóta a Földben és a Föld által hat tovább." Ez a fajta szemlélet alakul át manapság a világgazdaság emberiséget hordozó erejéről való tudássá. A Kelet csak a tanító, a Földön vándorló Krisztust látja. A Nyugatnak fel kell ismernie a magában a Föld organizmusában feltámadó Krisztust. Belőle indul ki az új morális impulzus, amit a Kelet nem találhat meg, csak ha Nyugat e szerint él. A Nyugat belső kulturális kötelessége megmutatni, hogy a munkamegosztás és a modern termelési mód az emberek morálisan helyénvaló együttműködését teszi lehetővé, ha a világgazdaság az egész Földet átfogón fejlődik.

Anglia sorsszerűen kötődik Indiához, mert az indiai lélekben benne él a vágy az iránt, aminek Anglia a hasonló, ám mégis különböző lelki tartásával eleget tud tenni. A Kelet morális vágyaira a világgazdaság józan, praktikus kialakítása a válasz, amelyben minden értelmes dolognak morális hatása is van. Anglia megfelelhetne önmagának és Indiának, ha Indiához való viszonyát a szociális organizmus hármas tagozódásának értelmében alakítaná. Nem arról van szó, hogy Indiát egyenjogú domínium állammá kéne tenni, hanem arról, hogy a gazdasági kérdéseket gazdasági, nem pedig politikai irányelvek szerint kell szabályozni. India ma a nyugati civilizáció megsemmisítéséért küzd; fel kellene azonban ismernie, hogy az ő feladata e civilizáció spiritualizálásáért való küzdelem. Valójában nem ellentétekről van szó, hanem nagyszerű közös feladatokról. Csak akkor válik lehetővé a világkérdések békés megoldása, ha újra elérhetővé válik, hogy igazi lelkesedéssel tudjuk a népek közti viszonyokat rendezni.

III. Franciaország-Kína

Franciaország épp úgy kötődik Kínához, mint India Angliához, csak ezt a néplélektani összefüggést sokkal nehezebb áttekinteni, mert rejtettebb. Adolf Reichwein volt az első, aki anyagot gyűjtött, hogy "China und Európa im achtzehnten Jahrhundert"3 c. igen érdekes könyvében bemutassa ezt az összefüggést. Megmutatja, hogy a Francia Birodalom, melyet a Francia Forradalomnak át kellett volna alakítania, mennyire kínai befolyás alatt állt. Thomas Buckle, angol történész pedig "Geschichte der Zivilisation in England"4 c. művében a legegzaktabb módon fejtette ki, hogy a Francia Forradalmat angol impulzusok indították el. Ezáltal felismerhetjük, hogy a Francia Forradalomban a modern, világgazdaságot formáló angol lény és a régi, változatlan keleti kultúra ütközik össze. Akkoriban rejtve játszódott le az, ami ma teljesen nyilvánvaló: a Kelet- Nyugat ellentét. A "Physiokratie" c. fejezetben bemutatja Reichwein, hogy Quesnay, a fiziokratikus gazdaságelmélet megalapítója, teljes egészében Konfuciusra támaszkodik. Joggal írja Reichwein: "Quesnay elmélete az alapja annak a tudománynak, amit nálunk általában a nemzetgazdaságtan névvel illetnek." Quesnay mindenhol a kínaiakra hivatkozik. És ezzel egyáltalán nem kivétel, hanem bármily meglepő is, az egész korszakát jellemzi. Pont erről olvashatunk Reichwein könyvében.

Itt azonban azzal a kérdéssel kell foglalkoznunk, hogy miként lehetséges az, hogy két ennyire különböző nép, mint a francia és a kínai, mégis valami közössel rendelkezik. Hozzá kell szoknunk, hogy egyre inkább elismerjük: létezik a keleti és nyugati népek közt egy efféle titokzatos kapcsolat. Ezt még alaposan át fogjuk tekinteni az írásunk során. Franciaország az értelmi- vagy kedélylélek országa. Ez a lélek- tag megfelel annak, melyet Arisztotelész "kinetikonnak", akaratot kifejtő léleknek nevez. Az akarat itt leírt fajtája gondolatokból és emlékekből bontakozik ki, ami egész más, mint az angol nép akarata. A francia impulzus mindig a szándékban rejlik, az angol mindig a cselekvésben. Ott, ahol először a szándék fordul az akarat felé, tehát a tulajdonképpeni cselekvés előtt, ott a francia néplélek a "kinetikonban" hat. Az akarat ugyanis gondolatként él a lélekben, és a németek ezt úgy élik át, mint ahogy azt például Fichte beszédeiben felismerhetjük. A franciák ugyanezt a temperamentumban lévő szándékként, az angolok a térben történő cselekvésként élik át. Rudolf Steiner "Gedanken während der Zeit des Krieges. Für Deutsche und solche, die nicht glauben, sie hassen zu müssen"5 c. írása ezekre a felismerésekre épül. A francia impulzus tehát a temperamentumban hat, az emlékezés szférájában, a tartós lelki tulajdonságok, a szokások területén. Ezek testileg oda kötődnek, ahol az élet árama pulzál. Ezt a tulajdonságot Emerson francia elevenségnek nevezi, s Rudolf Steiner Emersontól idézi ezt a kifejezést.

A kínai ember ugyanebben a szférában él, de nem ott, ahol az az emberben nyilatkozik meg, hanem ott, ahol az a természetben lüktet. A kínai makrokozmikusan éli át azt, amit a francia mikrokozmikusan. A kínaiban ugyanis még működik a természet életével való összekötöttség, ami számára a titokzatos "Tao" hangban cseng vissza. A természet életfolyamatainak impulzálása: kínai elem. Az életfolyamatok impulzálása az emberben: francia elem. Ez az összefüggés. Teljesen fel kell hagynunk azzal, hogy az egyik népet többre becsüljük a másiknál. Az objektív szellemi megismerés megmutatja, hogy a mindenségben minden népnek megvan a helye, melyet semelyik másik sem tölthetne be.

Az angolt a testében lévő földelem teszi angollá. Az indiait a földelemmel a külvilágban való küzdelem teszi indiaivá. A franciát a testben lévő vízelem, az áramló élet nedvkeringésének hordozója teszi franciává. A kínai pedig kint a külvilágban küzd a vízelemmel. Itt emelkedik fel a párolgásban, itt kondenzálódik a lehulló esőben, a felfelé és lefelé áramlásban és a kettő közötti középben: "tao"-nak éli meg a kínai szemlélet. Más népeknél ez csak emlékként él. Nebelheim és Nifelheim a germánoknál régi atlantiszi emlék, de a kínaiak számára jelen maradt. A néprajznak olyan objektívvé kell válnia, mint amilyen a fizika vagy egyéb természettudomány - és Rudolf Steiner ilyen objektívvé tette amennyiben a népek közti kapcsolat szabályozásának eszköze kíván lenni. És azzá kell válnia manapság, mikor a politika halott.

Napóleon ázsiai lélek volt. Csak akkor érthetjük meg igazán, ha ezt felismerjük. Hatalmas területet hódított meg. De nem foglalkozott a népek lényegével. Földbirtokát annyi részre osztotta, ahány rokonáról gondoskodnia kellett. Ez egy tisztán ázsiai szempont, ami jogos a nomád életet folytató törzseknél. Németország ez ellen fel kellett, hogy lázadjon. Annak a férfinak, aki az én filozófiáját megalkotta, Johann Gottlieb Fichtének kellett az ellenmozgalmat létrehoznia.

Az élet centrális, az életáramba lehorgonyzott lelki tag pedig centralisztikus. Descartes francia gondolkodó. "Gondolkodom, tehát vagyok", mondja. Az emlékezésben keresi saját lényét. Mert a gondolkodásról csak úgy van tudomásunk, hogy emlékezünk. Amíg gondolkodunk, semmit sem tudunk erről, mert a gondolkodás olyan önzetlen, mint a gondolkodó, mialatt gondolkodik: megfeledkezik önmagáról és minden tudati erejével abban a tárgyban él, amiről gondolkodik. Tehát Descartes a gondolkodási aktusra való emlékezésben él, az értelmi lélekben. Ám filozófiáját kétségek közt éli meg. A francia nép egészében benne él ez a kétely. A maga helyén ez egy gyümölcsöző erő. De a jelen politikájában a "biztonság" követelésévé válik. Először biztonság, aztán a gazdasági kérdések, mondja a francia. Ez egy olyan hozzáállás, amit pl. egy angol soha nem fog megérteni. De ha megismerjük az egyes népek sajátosságait, jó szándékkal legyőzhetjük a nehézségeket. Az értelmi lélek nem leli fel saját lényében azt, ami a világgazdaság gondolatát eredményezi. Mestere viszont mindenféle centralizáló tevékenységnek, mint pl. egy hadsereg megszervezése.

Kínában hanyatlóban van a régi eredeti kultúrimpulzus. Ennek a grandiózus őskultúrának a bölcsességei a kínai írás nélkül nem férhetők hozzá. Végtelen feldolgozatlan érték rejlik még itt, pl. a gyógyítás terén olyan bölcsességgel rendelkezik ez a nép, amellyel egyetlen másik sem ezen a Földön. De a kínai nyelv hatalmas akadálya is a fejlődésnek. A japánok, akikről később még szó esik, átvettek egy abc-írást. így minden nyugati szöveget le tudnak fordítani és teljességében meg tudják ragadni a nyugati kultúrát. Kína ebben nem tudja minden további nélkül követni. Észak- és Dél-Kínában annyira különböző nyelven beszélnek, hogy az emberek nem értik meg egymást. írásban azonban igen, mert bár különbözőképp ejtik ki az írásjeleket, Észak- és Dél-Kínában is ugyanazt jelentik. Ebben Kína folytonosabb, mint Japán. Kína területeinek japán megszállása ezért veszélyt jelent a ősi kínai kultúrára nézve, másrészt viszont feloldja a stagnálást. A Mandzsúriába való japán bevonulás megélénkülést jelent, a történések megindítását Keleten. Fel fogjuk még ismerni azonban, hogy Kelet kulcsa természetesen nem Mandzsúriában, hanem Kemál pasánál van.

Kína ma materiális szempontból Franciaország számára nem bír olyan jelentőséggel, mint India Anglia számára. Mégis létezik egyfajta sorsközösség a két ország között, ami természetesen sokkal rejtettebb. Mindkét ország küzd azzal a problémával, hogy a változatlan erőket mozgásba hozza. Bár Franciaország öntudatlanul ugyan, de ellenszegül az angolszász-germán elem hordozta világgazdaság ellen, és azt hiszi, hogy hátrányba kerül, ha ezek a népek betöltik küldetésüket. Ez valójában nem így van. Épp akkor éri el Franciaországot az a veszély, amitől jogosan tart és amitől meg kell védenie magát, ha az angolszászok és germánok nem találják meg valódi feladatukat. Amennyiben Németország államfelépítésében nem az e- gész lakosságát juttatja kifejezésre, hanem egy elkülönült csoportot, mely akkor is különálló csoport marad, ha számszerűleg teljes többségben van - mert a szellemi világban nem mérnek és nem számolnak -, akkor Franciaország veszélybe kerülne, és Németországot a Kelet, ahová menekülni kényszerülne, lerohanná/elárasztaná. Ennek azonban egyáltalán nem szabad megtörténnie, mert Nyugatnak tartozása van Kelet felé, és Kelet nem képes szellemileg hordozni a Nyugatot.

Franciaországnak fel kell ismernie, hogy csak akkor lehet ő is a kultúra őrzője, ha megvan ahhoz a bátorsága, hogy engedje az angolszász és germán népek tehetségével a világgazdaságot létrejönni. Amennyiben ezt Franciaország elmulasztja, úgy Európa ezt a Keletre ruházza át, amelynek azonban még nem kéne megragadnia a történelem vezetését.

IV. Japán-Amerika

Amerika mai kultúrája az európai anyaországok kultúrájának forgácsa. Európa Amerikába, Észak-Amerikába való betelepedése Angliából indult. Az angol nép egy részével van itt dolgunk, mely megváltozott és biztosan új feladatra rendeltetett.

Amerika már jóval előbb ismert volt a történelem folyamán, mint ahogy állítjuk, amikor Kolumbuszt tartjuk Amerika felfedezőjének.

Már Seneca is azt mondta:

Eljön majd az idő, Mikor megnyílik az óceán,
Mikor a földkerekség feltárul,
Mikor a tenger új világot mutat.
Thule nem az utolsó ország.

A normannok jóval Kolumbusz előtt utaztak Észak-Amerikába, és Roslynban a Roslyn folyó mentén Edinburgh mellett volt a Sinclairok székhelye, akik már Mexikóig is eljutottak. 1379-ben a norvég VI. Haakon Henry Sinclairre ruházta át az Orkney-szigetek feletti uralmat. Csatlakoztak hozzá az olasz Zeni fivérek, akik Nyugatra utaztak vele. Nicolo Zeni Frízföldön hunyt el, fivére, Antonio követi őt rangjában. Fennmaradt egy Carlonak, Velencébe szóló levél, ami bizonyítja, hogy Amerika már akkor ismert volt. Később a középkorban tudatosan kerülték. Ennek okát Albertus Magnus adja meg: "Az alsó féltekét, ahol ellenlábasaink élnek, nem fedi teljesen víz. Nagy része lakott, és hogy ezekről a messzi tájakról nem jutnak el hozzánk az emberek, annak a köztünk lévő tengerek hatalmas kiterjedése vagy a MÁGNESES ERŐ az oka, mely mint a vas vonzza és magához köti a carnes humanest (az emberi húst)."

El kell hogy csodálkozzunk a XIII. század tudásán. Albertus utal rá, hogy Amerikában a nehézségi erő az organikus képzőerőkbe hatol és ezáltal más lesz az emberek csontfelépítése, mint Európában vagy Ázsiában. A csontok megnyúlása ma már tudományosan megvizsgált tény. Betelepült családok is tapasztalják ezt a változást gyermekeiken, amit Amerika földje vált ki. A középkorban kerülték Amerikát, mert irtóztak a "föld alatti erők" emberekre gyakorolt befolyásától. Ma már ez nem okoz rémületet, hanem egy igen érdekes néplélektani tény. Keleten égi erők hatnak az emberre. Ez az asztrológia megszületésének a helye, itt a császárt "az Ég fiának" nevezik. Nyugaton viszont a földalatti erők hatnak. Ha lerajzoljuk a Földnek ezeket a dinamikus kapcsolatait, úgy a következőkép adódik:

A salamancai junta szembehelyezkedett Kolumbusszal, mikor útitervét előadta: megengedhetetlen, hogy hajót adjanak neki, mert "a Föld körülvitorlázása a poklon és az égen át vezet". És ez igaz, amennyiben nem vagyunk babonásabbak, mint maga a középkor, és nem fogunk rá a salamancai bölcsekre egy soha nem gondolt ostobaságot. Ők a következőre gondoltak: Meg tudod kockáztatni, hogy embereidet először a nyugati, földhöz kapcsoló impulzusnak, majd rögtön azután a keleti, földtől elrugaszkodott impulzusnak kitedd? Kolumbusz meg akarta kockáztatni. És az ő idejétől kezdve léptek túl a földhöz kapcsoló nyugati erőktől való félelmen. Elérkezett a nagy felfedezések kora.

Ez tehát a nyugati népek nagy küldetése, hogy megtanítsák az embert földiesen élni. Anglia a földhöz kötődik. Amerikában testébe fogadja az ember a földalatti erőket. Innen származik a villám földbe vezetésének az ötlete is. És az az ember, aki ezt kitalálta, Benjámin Franklin, ezt az új, földhöz kötött impulzust átvitte Franciaországba és ezzel előidézte a Francia Forradalmat. Amit Lafayette az Emberi Jogok Nyilatkozatában állít, az az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatot másolja le: "A természet szabadnak és egyenlőnek teremtette az embert: a társadalmi rendhez szükséges különbségek csakis a köz hasznán alapszanak." Itt már a Nyugat modern hasznossági álláspontját hallhatjuk megszólalni. És az amerikaiak Függetlenségi Nyilatkozata, melyben 1776-ban szakítottak az angol anyafölddel, teljesen tudatában van a gazdasági élet önállóságának. "Minden olyan esetben, mikor a kormányzási forma, mindegy, milyen, annak a célnak, mely érdekében létrehozták, nem felel már meg, joga van a népnek azt megváltoztatni vagy eltörölni." Az mondatik itt ki, amit a független Amerika hozott létre, és azon a belátáson alapul, miszerint a törvények, ha a gazdaságot érintik, bizonyos körülmények között pont az ellenkezőjét idézhetik elő, mint ami a törvényhozók szándékában állt, mert a gazdaság független életet él. Miért itt ismerik ezt fel először? Mert a feltörő világgazdaság előtt a gazdaság még nem mutatott ilyesfajta önálló életet. Amerika elszakadása az önállósodó gazdaság leválása az angol jogigényekről. A tényleges gazdaság itt érvényesül először a régebbi korok pusztán jogi kérdéseivel szemben. És Benjámin Franklin, először nyomdász, majd államférfi ezeket az impulzusokat Franciaországba vitte. Franklin nem volt materialista. Hitt az ismételt földi életben, mint ahogy azt saját maga által írt sírfelirata is tanúsítja: "Itt nyugszik Benjámin Franklin, egy nyomdász teste, kukacok eledele, hasonlóan egy régi könyv fedeléhez, amiből kivették a tartalmat, megfosztották feliratától és aranyozásától. De mégsem vész el a mű, egyszer majd újra megjelenik egy a szerző által átnézett és javított, még szebb kiadásban." Szellemi és ugyanakkor praktikus impulzusok voltak, melyek Amerikából Európába áramlottak, hogy egy új kort, a világgazdaság korszakát bevezessék.

Japán Amerika polaritása. Amerikában a földalatti erők vannak túlsúlyban. Ez úgy jut kifejezésre az emberben, hogy az alsó, anyagcsere-ember elnyomja a felső, fej-embert. Ezáltal az amerikai gondolkodás akarattól és ösztöntől áthatottá válik, és ez adja az ösztönösen a gyakorlatiasságra törekvő sajátosságát. Rudolf Steiner az amerikai embernek ezt a fajta irányultságát jellemezte az 1922-ben Bécsben a Kelet- Nyugat-kongresszuson tartott előadásaiban. Azt mondta: "már Angliában fellép a hajlam, hogy pl. a nevelésben különösen azt vegye tekintetbe, ami az akaratot ragadja meg. De ha még tovább megyünk Nyugatra, Amerikába, akkor azt találjuk, hogyan fejlődik ki a szellemi-földrajzi viszonyokból egy határozott formája egyfajta világnézetnek, mely a jövő figyelemre méltó csíráit hordozza. Azt vesszük észre, hogy épp Amerikában, ha a képzett emberek összefoglalják, amit az emberről gondolnak, azt mondják: Igen, amit az ember intellektuálisan gondol, az attól függ, milyen párthoz vezették a körülmények, milyen szektához tartozik, ám ha a szektája, az osztálya vagy a pártja véleményét tolmácsolja, használja ugyan intellektusát, ám annak nem az intellektus, hanem az akarat a forrása." A japán ember azonban nem ilyen. Olyan, mint egyáltalán a keleti ember: pont fordítottja az amerikainak. A keleti embernél a fej nyomja el az anyagcserét, itt az étkezés világnézetté válik. így van ez Keleten. A japánnál ez sajátosan úgy hat, hogy a Nyugat másolójává válik. A fej intelligenciájával teljes mértékben elnyomja saját népének jellemzőjét. S válaszul sajátos japán nacionalizmus jön létre. így ellentétes egymással ez a két nép. Ha ezt felismerik, az szépen gyümölcsözővé válhat. Akkor a Kelet tanulhat Nyugattól, amíg elérkezik az ő világkultúrájának az ideje, ami bizonyosan elérkezik. Ha ezt félreismerik, úgy Japán a tanárai ellen fordítja, amit az utánzás során megtanult. "A keleti ember elvárja, hogy a kereskedőben, a gazdálkodóban egy szellemi világszemlélet képviselőjét találja meg", mondja Rudolf Steiner. A Kelet csak akkor jelent veszélyt a Nyugatra nézve, ha a Nyugat utat téveszt, mivel a Kelet ma még a Nyugat tükre. Tükröz, ám polárisán tükröz. Ennek tudatában kéne, hogy legyen a Nyugat, mert csak így ismerheti fel, hogy a Kelet-problémát Nyugaton kell megoldani. Létezik a kultúrának egy tovaáramló folyama. Keletről érkezett, Nyugatra tartott, a Középen öntudatra ébredt és Keletre fog visszaáramlani, a kollektívet az önmagát tökéletesen megőrző énhez hozzákapcsolva. Sem a Kelet, sem a Nyugat nem lehet egyoldalúan győztes. Csakis az ember válhat győztessé, aki a Föld összes erejét magában hordozza. Senki sem értheti meg Japán mai tetteit, aki csak nyugati mintán alapuló ravasz politikát lát bennük. Egy régi japán néplegenda meghagyja, hogy időben el kell érni a szárazföldet, mielőtt a japán szigetvilág egy része elpusztulna a vulkanizmus által. Ez a vallásos motívum a túlnépesedéssel együtt meghatározó a japán politikában. A Kelet ma a föld felé törekszik. Ha a Nyugat nem mutatja meg számára a valódi föld felé törekvésnek az útját, úgy a Keletnek csalódnia kell igaz motívumaiban. Az anyagcsere túlsúlya, mint azt Rudolf Steiner Schiller egy kijelentéséhez kapcsolódva mondta, vadsághoz vezet.

Ez a Nyugatra leselkedő veszély. Amennyiben a fej-erők vannak túlsúlyban, és elnyomják az anyagcserét, az barbársághoz vezet. Ez a Keletre leselkedő veszély. Azt mondja Schiller: "Egy vadember: ha az érzelmei uralják az elveit. És egy barbár: ha az elvei lerombolják az érzelmeit." Ez áll az ember esztétikai neveléséről szóló negyedik levélben. Azért írta Schiller a leveleket, hogy a népeket irányító impulzusokat fektessen le benne, és ezek valóban megtalálhatók művében. A Közép különleges sorsot ismerhet meg általuk, mi az, ami a Nyugatnak, mi az, ami a Keletnek, mint lénynek, veszélyként és jövőbeli lehetőségként a sajátja.

V. A népspektrum

A népek a Föld bolygó erőibe ágyazva élnek. Herder "Ideen zur Geschichte der Philosophie der Menschheit" 6 c. művében ezt akarta ábrázolni. A kultúra, mint mondja, nem tud sem a pólusokon, sem az Egyenlítő mentén megszületni. A mérsékelt zónában volt meg a harmonizálásnak a legnagyobb lehetősége.

A Földdel való összefüggést azonban még mélyebben meg kell vizsgálnunk. Különböző erők hatnak Nyugaton és Keleten. Nyugaton a földalatti erők hatnak, Keleten az égiek. Ilyen a Föld dinamikus alakja:

Középen a népek az Én-élményben élnek. Ennek a saját hő a fizikai alapja. A melegvérűek a környezettől való hőmérséklet-különbség révén érzik magukat önálló lénynek. A hőelemben lelki-szellemi lényével, morális érzékenységével az ember is a legfinomabb módon reagál. Az elvörösödésben vagy elsápadásban - ami a hőmérséklet-eltolódáson alapszik - a magát a morális elemben átélő Én lüktet. A német népben az átélésnek ebből a módjából fejlődik ki az egyes emberben a filozófia. Ebből a forrásból ered Fichte identitásfilozófiája. így azt mondhatjuk: A német ember a hőelemben fogadja be népének impulzusait. Más népek is átélik a maguk impulzusait. De minél nyugatabbra megyünk, annál inkább az impulzálja őket, ami a hő alatt él erőként; minél inkább keletre megyünk, annál inkább átvilágítja őket az, amit a hő fölött kell keresnünk. Az ex oriente lux egy szó, ami azt mutatja, hogy a Kelet hajdanán átérezte a fényhez való viszonyát. Ex occidente, "föld-erő", mondhatnánk. A Közép a hőben él. Ám a fény ma már nem Keletről ragyog. Bár ez az adottságuk még mindig megvan. Vázoljuk fel a népek spektrumát Rudolf Steinert követve:

Japán
India
Kína
Oroszország A nép mint közösség a fényben él
Németország A nép Énként a hőben él
Olaszország
Franciaország
Anglia Az egyes ember a földszeriben érzi magát népéhez tartozónak
Amerika

A táblázat még nem teljes. Fokozatosan fogjuk kitölteni. De megmutatja a különbséget. Kelet felé égi erők, nyugat felé földi erők.

Ám ennél még többről is szó van. A felsorolt országok polárisak egymással. Japán és Amerika, India és Anglia kiegészítik egymást. Vessünk csak egy pillantást a történelemre, a politikai világhelyzet ezt bizonyítja. De ezeknek a polaritásoknak az alapja abban rejlik, ahogyan ezek a népek a Föld egészébe betagozódnak. A Föld nem csupán az a belapult gömb, mint ahogy a mechanikus fizika leírja. Víz-, levegő- és hőburok van körülötte. Ebbe sugározza a Nap a fényt, és a Hold a kémiailag ható erőket, melyek a magképzés során a gyümölcsmagvak keserű anyagának termelésében mutatkoznak meg. A Nap a fény-erők által ezzel szemben édessé tevőt sugároz. A mézben az jelenik meg, ami teljesen fény-lény. Ezekről a Hold által különösképpen kisugárzott erőkről a továbbiakban mint kémiai éterről fogunk beszélni. Ám a Föld maga él. Mégha az egyes kőzet nem is adja jelét az életnek, a Föld, mivel az egész Kozmosz része, az élet hordozója. Nevezzük életéternek, ami itt megnyilvánul.

Ebből az alábbi elrendezés következik:

Ezek a Föld burkai. Ebbe belehelyezve élnek a népek. Az egyik inkább a levegőelemben, a másik inkább a folyadékelemben, stb. Politizálni annyit tesz, mint ezeket az összefüggéseket átlátni és kézben tartani.

Ennek a spektrumnak az erői azonban kiegészítik egymást. Ahol valami szilárddá kristályosodik, ott életéter szabadul fel. A kristályos hótakaró alatt nem véletlenül csírázik a mag. Aki a népeket csak geopolitikailag szemléli és minden országnak csupán a határait növelni akaró egoizmust tulajdonít, az egyáltalán nem ismeri az igazi mozgatóerőket.

Nem érthetjük meg Angliát a maga valóságában, ha nem tekintjük át, amit Rudolf Steiner tanít, mégpedig hogy az angol szellem föld-orientált. Angliában az egyes ember a nép szerve. Mint ahogy a kristály is anyagi szempontból nézve önmagáért való individualitás, úgy az egyes ember Angliában a nép szerve. Minden angol ember egy sziget. Az, hogy mások magánügyeivel egyáltalán nem törődnek, ennek a szimptómája. Bizonyosan minden ember magában hordozza az összes elemet és összes égi erőt. De hát épp attól orosz az ember, hogy inkább a fény erői által érzi a néphez tartozónak magát, és attól angol, hogy a nemzethez való tartozás támaszául földi-kristályost hordoz magában. Vegyük szemügyre ebből a szempontból az angolokat. Vannak népszokásaik. Ezeket leírhatjuk és minden útikönyvben elolvashatjuk. De át is láthatjuk. Az angolok statisztikailag megállapíthatóan nagy mennyiségű sót és cukrot fogyasztanak. Erre a kristályos táplálékra van szükségük. A kristályok szétesésével szabadítják fel az életétert, mely a vitalitást biztosítja számukra. Ezt a vitalitást filozófiájuk jellegében és gazdasági művészetükben élik át, mindkettő praktikus-vitális beállítottságú. Angliában egy ember 36 kg cukrot fogyaszt évente. Németországban csak 20 kg-t. Ez a szám egyébként túl alacsony a németek szervezetéhez képest, és a magas cukorárnak a függvénye. Ám az angolok további kristályos táplálékra is szert tesznek. Megpirítják a kenyeret (toast). Még az angol kandallóval való fűtés is ugyanezt a célt szolgálja. A testet kristályos anyagokkal kell áthatni. A kandalló nem csupán a lobogó tűzzel örvendeztet meg. Az egyik oldalát melegíti az embernek, míg a másik fázik. Ez okozza a nem záródó ablakokkal együtt a reumát, az angolok tipikus betegségét. A test tele kell legyen kristályos képződményekkel. Senki sem akarja ezt, de a népösztön ezt parancsolja, az angol népiségnek ez az alapja. Mert az egyes ember, aki Angliában a nép egy szerve, ebből nyeri a gondolkodáshoz szükséges életerejét: az angol lét, az angol politika évszázadok óta erre épül.

Az indiai ennek pont a fordítottja. És mert a Föld szervezetébe való betagozódása poláris az angolokéval, sorsszerűen kapcsolódik hozzá. India és Anglia elválaszthatatlanul össze van kötve. Nem azért, mert egy felsőbbrendű nép ki akar szipolyozni egy szegény népet, hanem belső struktúrapolaritásuknál fogva. Az indiai menekül a kristályos földelemtől, mert a vitális energiának kezdetektől fogva bőségében van. Aki az itt megadott szempontból tanulmányozza az óindiai vallást és világszemléletet, azt fogja találni, hogy az egész egy képletben összefoglalható. Itt a népjelleg közvetlenül hat az életerőre. Az ősi szent indiai kultúra az életet tiszteli. Ami Indiában szómakultúraként él, az csupán a vitális energiának való odaadás kultikus kifejeződése. Szóma az a nedv, ami a növényben életáramként felszáll. Szóma a Hold, mely ennek az életnedvnek az apályát és dagályát szabályozza minden növényben. Mert telihold idején a növény nedvvel teli, újholdkor nedvekben szegény. Szóma a görögök számára még mindig a test, és mi is szomatikusnak nevezzük az életfunkciókat. Az óindiai kultúra tisztelte az életet; a tárgya az életéter volt. Rudolf Steiner ezt a kultúrát az étertest vagy élettest kultúrájának nevezi. A földtől azonban menekül az indiai. A buddhizmusban még megtalálható ez az elem. A legjobb, ha meg sem születünk. Az indiai célja az újraszületéstől való megmenekülés. A Föld csak maja: látszat. A mai Indiában már sokféle más szemlélet létezik, de az alapvető beállítottság még mindig ugyanaz. A hindu a tehenet, az életet, az anyaságot tiszteli. És mert az az élete, ami által a népjelleg egészen a szervezetéig, az életfolyamatokig szólítja meg, az élettel való egységben nem egykönnyen éli át az individuális élményt. Ezt az élményt, a földelemhez kötve, csupán a filozófiájában okoskodja ki mint ahamkarát. Átélni pedig az angol elemmel való találkozásban tudja. így poláris egymással ez a két nép. Poláris, mint egy keleti és egy nyugati nép. Mert minden keleti népnek megfelel egy nyugati, és fordítva.

Angliában az egész Földet átfogó helyzet fizikai értelmet nyer. Indiában szellemit. Angliában az ént nagy betűvel írják (I). Az emberek individualitásnak érzik magukat. Indiában erre az én- érzésre törekszenek. A Bhagavadgitában Krisna Ardzsúnához intézett beszédében ez a törekvés él. Az isten sok karral, szájjal, törzzsel, az én vagyok istene, ott lakozik minden emberben. De hogy saját lényükben átéljék, azt még meg kell tanulniuk.

Nem gyönyörű ez a polaritás? Nem csodálatos, hogy népek azért egyesülnek, hogy egymást kiegészítsék és egyik a másik által felébredjen?

Amerika és Japán is polaritást képeznek. A mai világ ezt háborűs veszélynek látja. Ám itt ezeknek a népeknek a Föld organizmusába való mélyen belsőleg megalapozott poláris bekapcsolódásáról van szó. Amerikában a földalatti a nehézséget szervezően hat. Már említettük, hogy ezt már Albertus Magnus észrevette. A mágneshegyről szóló mondák ugyanazt írják le, amiről Albertus beszél, csak groteszkebb, népiesebb módon. De igaz: a földalatti erők a távoli Nyugaton megragadják az anyagcsererendszert és az belejátszik a fej tevékenységébe, egyfajta akarati színt adva ezzel a gondolkodásnak. Az, hogy Amerikában építik a felhőkarcolót, a magas házat, hogy ott megnyúlnak a csontok, a gondolkodás ösztönszínezete, amit azok az erők o- koznak, melyek az anyagcsere-folyamatból hatnak; mindez ugyanaz a jelenség. Pont fordítva van ez Japánban. Ott olyasvalami fejti ki hatását, melyet a táblázatunkba még az életerők után kell beírnunk, mely már a lelki területhez tartozik. Éppen ezeket a földalatti erőket akarja legyőzni.

A japánokat csak akkor érthetjük meg, ha felismerjük, micsoda vulkanikus tűz ég a lelkükben! Valódi heve a léleknek, amit háborús elemükben ismerhetünk fel. Abban a módban, ahogyan ott a lovagság fejlődött. Ám ezek az erők ma még nem azt az alakjukat mutatják, amit akkor fognak mutatni, mikor egy későbbi világkorszakban kultúrateremtő erők működnek majd ott, amik a földalattit és tudatalattit is át fogják alakítani, kultiválni fogják. Soroljuk fel Rudolf Steinerrel a nagy kultúrkorszakokat: India, Perzsia, Egyiptom-Babilon, görögök-rómaiak, germánok-angolszászok, 6., 7. kultúrkorszak, tehát csak a 7. kultúrkorszak a Távol-keleté. Keleten nem az ösztön-erők hatnak a fejben, ott az anyagcserében hatnak fej-erők. Ott a gondolkodás elnyomja az akaratot. Ott a táplálkozás világnézeti kérdés. Japánban a lélek heves erői ellen akarnak szegülni az ösztönnek, ami Nyugatról az amerikanizmussal áramlik be. Szörnyű világégés keletkezne, ha azok az erők, melyeknek Keleten még szunnyadniuk kell, mert a jövő erői, fel nem ismert poláris állapotukból túl korán szabadulva mindent lerombolnának. Aminek Japánban egykor majd saját tartalommal kell bírnia, az ma még a nyugati civilizáció utánzásában merül ki. Ám ezek az utánzó erők az önzetlenség alakuló erői, melyek egykor, megérve, testvéri érzületet sugároznak majd a világba, ma azonban az akarat tüzes erejeként még világégést okozhatnak. Japánnak nemcsak a Keletért, hanem az egész világért van tennivalója. A Nyugatnak pedig meg kéne mutatnia neki, hogy várhat, nyugodtan várhat, mert az jó, ami ott kialakulóban van.

Franciaország és Kína polaritását már említettük. Franciaországban a népi kultúra a nedvekben ható erők által keletkezik. A nedváram, ami áthatja a szervezetet, ami az élet és ezáltal az öröklés hordozója, ha nem folyik el tudattalanul a lüktető életben, hanem egy érett kultúrában a lelki területet szolgálja, akkor az emlékezet hordozója. És Franciaország az emlékezetben őrzi vívmányait. A lelkit megőrizni, a civilizációs hagyományokat megóvni; ezt szeretné. Nehézségei is, mint például a születésszám csökkenése, ehhez a területhez tartoznak. Az élet nem szabad, hogy szárazzá váljon számára. És mégis, pont ahol apadni kezd, ott életerők szolgálják a lelki kultúrát. Innen ered a francia nyelv, a francia civilizáció érettsége, befejezettsége. A kialakult forma megőrzése az idők folyamán: így lehetne meghatározni az öröklési elvet. És így a franciát is. Egyes emberként a francia felülemelkedik ezen. Pont az esprit, az egészen egyedi ötletnek ez a lefordíthatatlan fogalma sajátja a franciának. A népiség hagyományaival egyfajta atomosságot, individualizálót állít szembe, ami azonban egészen szellemi. Kínában pont ebben az atomizálódásban mutatkozik meg a népjelleg. Az ato- mosan felépülő kínai nyelv mutatja ezt.

Olaszország és Oroszország szintén polárisak. Olaszország Arisztotelész szerint az érző lélek (Aisthetikon) népe. Itt a népjelleg a levegő által hat. Angliát jellemezhetjük földje formáival. Franciaország élete nagy folyóinak mentén zajlik. Olaszországot levegője által lehet megragadni. A nagy olasz festők felismerték ezt. A levegőperspektívában ragadják meg az olasz karaktert. És az által olasz az ember, hogy a levegő-elemet belső mozgékonyságában úgy ragadja meg, hogy szinte szárnyakat kap, hogy az a szívverést serkenti. így jön létre az olasz elevenség. Az egyes embernek a higgadtságot kell gyakorolnia, a gondolkodásból kiindulva, a népre jellemző elevenség féken tartásával. Csak ott tudott a fasizmus valóban virágozni, mert egy individuális, erős vezetés egy ilyen élénk népnek még elegendő mozgékonyságot engedett. Erre az erős vezetésre szüksége is volt az egyensúlyhoz. Oroszországban a levegőben érvényre jutó fény hat. Úgy hat azonban, mint minden, ami Keleten a nép jellegének eszköze, kerülő úton, a Földön át. "Szent Föld", mondja, aki orosz földre lép. Mert az orosz Földnek kisugárzása van. Úgy nő ott a gabona, hogy az embernek az az érzése: ez a népiséghez tartozik, ez a Földdel való együttélés. A gabonában, a sárga vetésben a Föld a napfényt ajándékozza nekem vissza. És ebben élve vagyok orosz. Gondolnom kell, amit így a Föld és a fény váltakozásaként látok. Úgy fogannak a gondolataim, mint ahogy a Föld a fölötte áradó fényt befogadja. És egyes ember pedig a bennem lévő levegő-elem által vagyok. A szívem verése, a lélegzetem árama a befogadó érzésből adott individuális válasz népiségem életére. Én is egy Én vagyok. Ám a Földanya és az Égapa csodálatos fényvilágának részeként. Ez nem a tájnak az átélése, mint a nagy olasz festőknél, hanem a fény által megtermékenyített Földnek az átélése. Olaszországban a nép impulzusa a lélegzés levegőjében működik. Ennek a nyelv szangvinikussága a következménye. A fénnyel való együttélés, legyen szó festőről vagy érzékeny gondolkodóról, az individuum megnyilvánulása. Oroszországban úgy hat a nép impulzusa a fényben, ahogy azt a Föld visszasugározza. Az egyes ember a maga individualitását abban a módban találja meg, ahogyan lélegzése, szívverése a fény megnyilvánulásaira válaszol. így poláris egymással az orosz és az olasz ember.

A német népnél egy a népen belüli polaritással van dolgunk. Itt egy népen belül küzdötték ki azt, ami egyébként két olyan népre osztva található meg, akik poláris ellentétben állnak egymással. Innen ered a német nép széttagoltsága, a soha meg nem szűnő belső küzdelem. A németeknek ezt a sajátosságát gyakran hibaként tüntetik fel. Valójában ez magától értetődő tulajdonsága egy Én-népnek. Az Én az emberben is csak a folytonosan egymással találkozó erők által él. Azáltal, hogy az egyik kéz megfogja a másikat, vagy hogy a látótengelyek keresztezik egymást és a két szem képe egymást fedi, létrejön az Énről való tudás. Ám az Én átélésének két módja van. Egy nyugati és egy keleti. Mindkettő megtalálható a német nyelvterületen. Itt valóban összeütközik a Nyugat és a Kelet. Különbséget kell tennünk az Én- érzés és az Én-képzet között. Az Én-érzés a hő- élményen alapszik, a külvilággal való hőmérséklet-különbség átélésén. Az Én-képzet a fejnek az erre adott válasza. Léteznek a német területen olyan vidékek, ahol a népiség inkább az Én-érzésben és az individuális élmény inkább az Én-képzet által jön létre, és vannak más vidékek, ahol ez pont fordítva van. Johann Gottlieb Fichte egyértelműen a nép-impulzus által az Én-érzésben megragadott személyiség. A német nemzethez szóló beszédeiben maga a népszellem szólal meg az Én-érzésre apellálva. Fichte filozófiájában azonban mindennek az Én-képzet az alapja. Itt találkozik a kettő: az Én-képzet, mint az individualitás eszköze és az Én-érzékelés, mint a népiség eszköze. Moltkenál ez pont fordítva van. Amikor Helmuth von Moltke nehéz szívvel a háborúra határozta el magát, azt mondta és írta: " Ennek a háborúnak a történelem új fejlődése lesz a következménye, eredménye pedig az egész világ számára megszabja az utat, melyen az elkövetkezendő évszázadokban járnia kell majd. Németország nem a háború előidézője, nem hódításvágyból vagy a szomszédok ellen irányuló agresszív szándékból lépett be a háborúba. Ellenfelei kényszerítették rá a háborút, és mi harcolunk a nemzeti egzisztenciánkért, népünk, nemzeti létünk fennmaradásáért." Ez ismét a népszellem hangja, ám itt az Én-képzetből szólal meg. Gondolatilag állapítja meg, hogy a német nép elveszti én-létét (Ich-Bin - Én vagyok), ha nem lép be a háborúba! Az individuális lélek ugyanakkor küzd az Én-érzésben: "Lehet-e egyénileg (az Énben) felelős az ember azért, amit a népiségért kell megtennie?" Moltkenál a keleti, Fichtenél a nyugati árnyaltságot találhatjuk meg. A keleti beállítottságnál a népszellem impulzálja a fejet, de az egész Földön átvezető kerülő úton. A világhelyzet egésze közrejátszik ebben. A nyugati árnyaltságban a népiség közvetlenül impulzálja az érzést, a vért. Ezért olyan magával ragadóak Fichte beszédei. A német nép egy rejtélyes nép. A világ rejtélye, mely egyébként a világ polaritásaiban szétszóródva jelenik meg, itt egyetlen népre nehezedik. Ezért olyan különös és ugyanakkor tragikus a németek helyzete. Ók az Én -nep, es az Énben az összes lélekerő, az összes nemzet érdeke keresztezi egymást.

Ha az eddig elhangzottakat összefoglaljuk, a következő áttekintést kapjuk:

Ez valóban egy népspektrum. Néhány nép hiányzik a felsorolásunkból, de a tipikus népeket megemlítettük.

Nyugaton a nép-impulzus az egész szervezetre hat. A földalatti, a szilárd, a folyékony, a gázállapotú és a hő által. Az individuum pedig egy a fejből kisugárzó tevékenység által fejeződik ki.

Az amerikai fejéből lelki tűz-erőket sugároz. Ezáltal akarati színezetű a gondolkodása.

Az angol a fej-anyagcseréből életétert sugároz, így teremti meg a világához és életszemléletéhez szükséges életerőt.

A francia a fej ritmusából, ahogy az a nyelvben él, kémiai (atomisztikus) étert sugároz, ezáltal jön létre az individuális esprit.

Az olasz a fejidegrendszerből gondolati fényt sugároz. Ez teszi őt festővé, költővé, aki az imaginációkban él, mint Dante.

A Nyugat tehát individuumként sugározza azt, amit Keleten a népiség sugároz. Ez teszi a polaritást.

Keleten az egész organizmus sugároz, melynek az öröklési erők is részei, és ezáltal jön létre a közösség. A Kelet individualitása csoport-individualitás. Ezért kell várnia, míg az Én egészen megerősödik, hogy ne vesszen el a közösségben.

Japán a földalatti erőkkel szemben Amerika másolása által sugároz.

Kína a szervezetben lévő folyékony elemmel száll szembe, hogy elérje az individuális élményt, azokat az impulzusokat másolja, melyeket Európa az elmúlt évszázadban a Francia Forradalom után a demokratikus alkotmányok kidolgozásával vitt véghez.

Oroszország a fénnyel a légzés levegőeleméhez kötött individuális érzést állítja szembe.

Nyugaton a népiség az egész szervezet által hat az egyes emberre, a fej elhárítja ezt a hatást és így megmenti az individualitást.

Keleten a népszellem a fejre hat, a szervezet többi része védekezik ez ellen, elsősorban a Nyugat utánzásával, és létrejön egyfajta individualitás, ami azonban a közösségbe való betagolódás tendenciáját mutatja.

Ám Keleten a nép-impulzus a Földön át vezető kerülő úton hat. Az orosz ember számára a Föld fényt, a kínai számára kémiai étert, az indiai számára pedig életétert sugároz.

Ilyenformán Nyugaton az individuum földhözkötött, Keleten pedig a népjelleg, míg az individuum Keleten fél a földtől. Minden poláris egymással.

Ehhez a szemlélethez Arisztotelész pszichológiájának továbbvezetésével juthatunk el, melyet Rudolf Steiner a jelen számára kibővített és a néplélektanban alkalmazott.

Látszólag bonyolultan, olyan eredményekhez vezet ez a szemlélet, melyek a világ kapcsolatainak bonyolultságához mértek, mivel olyan fogalmakat nyújt, melyek megfelelnek a tényeknek.

VI. A világtörténelem menete egyértelmien olyan, hogy kezdetben a Kelet volt a vezető. A régi bölcsesség, "Ex oriente lux" (Keletről jön a fény) bizonyítja ezt. Keleten születtek a nagy világvallások. De a Keletnek nincs kapcsolata a Földdel. A kereszténység az első, mely a Földet megszentelő és átszellemesítő Istent ismeri. Ez a különbség a kereszténység és a keleti vallások között, hogy a Kelet csupán az égből a Földre aláereszkedő istent ismeri, de az emberistent még nem. Ez a vallási fejlődés, mint ahogy azt Rudolf Steiner megmutatta, az ember faji- és vérségi impulzusoktól való eloldódásának a kísérőjelensége. Az így önállóvá vált ember alakítja csak ki az individuális emberi törekvést. Krisztus után a magányossá vált emberi lélek a másik lelket és a természetet keresi. Megszületik a természettudomány és a szociális kérdés. Az individualitáshoz vezető erőket a Kelet adta meg az emberiségnek. A Nyugat az individuálissá vált egyén számára az Énhez (Ichheit) adja az impulzust. És a távolabbi jövőben ismét Kelet lesz az, aki a megerősödött Énnek a "kollektív impulzus"-t adja. Ez a fejlődés útja a vérhez kötött közösségtől az individuális fejlődési szakaszon át a lelkileg tudatos szellemi közösség kialakításáig, melyben az egyén önálló emberként, szabadon találkozik a másikkal. A Krisztus előtti úton a faj, mint testileg kötött egység a mértékadó, Krisztus után azonban a nép lelkileg kötött egységként a fajok egyre jelentéktelenebbé váló fejlődésének helyébe lép.

Aki megsérti ezt a nagy ívet, az tévútra vezeti az emberiséget. Aki a rasszizmus kötelékéhez akar minket visszavezetni, az átaludta a krisztusi fejlődési szakaszt. Aki pedig a közösséghez vezet, az a még véget nem ért Én-fejlődés kárára túl korán hoz el valamit. Az az egyedül igaz út, melyen az ember tudatos marad afelől, hogy hol is tart az evolúció nagy ívén. A pártok és a nemzetek túl szűk dolgok ahhoz, hogy a tekintetet a lényegi megismerés számára szabadon engedjék.

Próbáljuk meg a Rudolf Steiner által leírt történelemszemléletet a világ mai helyzetéből kiindulva megérteni és a cselekvés útját megtalálni. Véget értek az Ént kialakító nagy kultúrák: India, Perzsia, Egyiptom, Babilon, a zsidók, a görögök, a rómaiak. Mi magunk az angolszász-germán kultúrkorszakban élünk. A golgotai nagy esemény a görög-római korszak idejére esett. Ami ez után következett, az már egy a kereszténység által áthatott kultúra. A román népek közül kiemelkedve egy angolszász-germán kultúra alakult ki. A portugálok voltak az elsők, akik felfedezőútra indultak és ezzel felvezették az új korszakot. Ám Portugália Lisszabon meghódításával elszakadt a spanyol anyaországtól. Portugália hatással volt a germán és angol-szász népekre. Amit a portugálok megszereztek, az a hollandokhoz és onnan az angolszászokhoz került. Nem akarunk olyat állítani, amivel lebecsülnénk a román népeket, de meg kell mutatnunk, hogy az angol- szász-germán kultúra a román kultúrából nő ki. És ez még ma is tart. Szörnyű lenne, ha a román népek ezt csak irigységgel tudnák szemlélni. Annak van jótékony hatása, ha szeretettel, valódi evolúciós folyamatként látják. A világgazdaság létrejöttében egy az angolszászok és germánok által hordozott impulzus működik, míg a román népek inkább a jogrendszert, az államot dolgozták ki, a római impulzus folytatásaként. Franciaország ma, ha gazdasági kérdésről van szó, először is biztonságot követel. A lényében rejlik, hogy ezt tegye. Egy angol számára ez képtelenség lenne. Az angol a gazdasági kérdést gazdasági, nem pedig politikai szempontból akarja kezelni. Ha ma mégis másképp jár el, azt nem angol impulzus hatására teszi. Ha Franciaország elhibázná Németországgal szemben feladatát, elmulasztaná, hogy ő is a kultúra őre legyen, úgy a Kelet lerohanná Németországot. Oroszországból túl korán törne elő a kollektív, melyről Johann Gottlieb Fichte filozófiája megmutatta, hogy az Ént hordozó cselekvést kell kifejlesztenie. Olaszország egy nacionális vezetésű ország. De vezetője, Benito Mussolini, ragyogó példaként megmutatja a világnak, hogy egy nemzeti vezető is gondolkodhat az egész világra kiterjedően, és cselekedhet kezdeményezőn az egész világra vonatkozóan. Kemál pasa válaszút előtt áll. A sors nagy tehetséggel áldotta meg és arra a helyre állította, mely a Kelet kulcsa. A hatalmas orosz szomszédot fogja szolgálni vagy a Nyugathoz fog csatlakozni? Itt rejlik a legfontosabb döntés, mikor közeleg a Nyugat és a Kelet egymással való elszámolásának az ideje. De ne érkezzen el ez az idő. Mert ha a Nyugat teszi a kötelességét, akkor nem harccal, hanem békésen történhet meg az, aminek meg kell történnie. A Nyugat és a Közép arra szólíttattak fel, hogy önmaguknál a szociális rendszer új formáját alkossák meg, olyan hatalmasat és ragyogót, hogy azt a Kelet lemásolja. Csak ez akadályoz meg egy háborút, aminek egyébként be kell következnie, s ami sokkal szörnyűbb lesz, mint minden eddigi háború, ami azért olyan borzasztó, mert egy meglévő ismeretet nem annak ismernek fel, ami: a szociális kérdés és ezzel a Kelet-kérdés megoldása a Nyugat számára. Rudolf Steiner "Dreigliederung des sozialen Organismus"7 -ára gondolok, mely reális leírása annak, ami mindenhol meg akar valósulni. A gazdaságnak az egész Földet átfogó világgazdaságként való elszakadása az egyes államoktól, a nemzeti államok néplélektani egységekké való kialakítása, akik a jogszokásokat kezelik, a kisebbségek felszabadítása a kényszer alól, az idegen ajkú nemzetek iskoláinak és bíráinak elismerése. Ennek a szellemi kulturális életnek a felszabadítása, hogy az egyén, aki a legkisebb kisebbség, maga választhassa meg iskoláját és bíráját, ha akarja. Ezek az intézkedések ténylegesen megoldanak minden eldöntetlen kérdést.

Fejtegetéseink végéhez értünk, mely nem a szavakban, hanem csak a tettekben találhat folytatásra. Az emberek több országban való összefogására van szükség, hogy az egész Földet átfogó, minden népet azonos mértékben kielégítő világgazdaságért cselekedjenek. Meg fog mutatkozni, hogy ez iránt a megértés felébreszthető. A pénzügyekről, az árképzésről az egész világra kiterjedően szükséges megállapodni. De egyetlen konferencia sem vezethet sikerre gazdasági téren, ami az egyes államoktól indul ki, mert az állam mint olyan, kényszerűen folyvást politikai gondolatokat képvisel gazdasági területen is. Csak a gazdasági életben irányadó magánkezdeményezéseknek kellene ilyen konferenciákat rendezniük. Azt állítják: igen, de egy ilyen konferencia tehetetlen. Ez azonban nem így van. Mert az ilyen konferencia olyan felismerésekhez vezetne, melyek hamarosan túlerővé válnának. Mert semmi sem hatalmasabb a tudásnál és a tárgyszerű megismerésnél. Abban a korban élünk, amikor létrejön a közös jog, ha az egyén kezdeményezésével a másikhoz fordul, és egyedül a gondolkodásmód és a megismerés az, ami egymáshoz vezet, semmi más. Mert az ösztönökre és emóciókra való apellálás időszerűtlen és figyelmen kívül hagyja az ember méltóságát. Ezért ebből csak emberhez méltatlan szervezetek, nevezetesen pártok alakulnak ki. Nem szabadna, hogy pártok létezhessenek, mert egyoldalúak. A sokoldalúság kell hogy utat törjön magának.

Ismerjük föl, hogy hol állunk. Ha betöltjük a kor feladatát, akkor rálelünk az igaz utunkra. Ha ezt nem tesszük meg, úgy Közép- Európa nem képes kiélni, amit nem önmagáért, hanem a világ boldogulásáért kell kiélnie: eszmék létrehozását a szociális területen. Azáltal német az ember, amit gondol. Angol azáltal, amit tesz. Francia azáltal, amit szándékként ápol. Olasz azáltal, amiért lelkesedik. Orosz azáltal, amit vár. Egy valódi együttműködés által nem épp annak kéne létrejönnie, amiről itt szó esett? A világirányítás bölcsessége minden egyes népet oda állított, ahol az egész világ boldogulása érdekében a helye van. A németek a gondolatot kapták. Meg-nem-hallottan kellene elhangoznia?

1. A filozófia rejtélye
2. A világ és az emberszellemi megismerésének alapelemei
3. Kína és Európa a XVIII. században
4. A civilizáció története Angliában
5. Gondolatok a háború ideje alatt. A németeknek és azoknak, akik nem gondolják, hogy gyűlölni kéne őket
6. Gondolatok az emberiség filozófiájának történetéhez