1998 ÁPRILIS
ANTROPOZÓFIA * NEVELÉSMŰVÉSZET * SZOCIÁLIS HÁRMAS TAGOZÓDÁS
A Szabad Gondolatok Házának avató ünnepsége - Meghívó
A vendégek köszöntése (Frisch Mihály: A Házról; Kálmán István: A gondolatról)
Kálmán István és egy résztvevő beszélgetése
Az alapítók és intézményeik Kós Károly Egyesülés (Kampis Miklós)
Skarabeus Művészeti Műhely (Döbröntei Zoltán)
Pagony Táj- és Kertépítész Iroda (Illyés Zsuzsanna)
Szabad az Á (Mesterházy Mária riportja)
Dr. Ita Wegman: A gyógyítóművészet és Natura istennő (részlet)
Dr. Ita Wegman: A misztérium-történet egy darabja (részlet)
G. Kniebe: A gyermek a második hét évben
H. Zimmermann - Th. Stöckli: A tanterv, mint pedagógiai kutatási feladat
1998. március 15. a Szabad Gondolatok Házában
EDITORIAL
Tisztelt Olvasó!
Az Ita Wegman Alapítvány a "Szabad Gondolat" folyóirat első számát ajánlja Önnek. Valójában nem egészen új lapról van szó, hanem részben az alapítvány által korábban kiadott "Nevelésművészet" folytatásáról*
A Nevelésművészet a Waldorf-pedagógia magyarországi művelőinek és barátainak szólt, évente négy alkalommal jelent meg: először 1996 szeptemberében; utolsó, hatodik száma pedig 1997 novemberében.
A lap egyre növekvő oldalszáma és az eladott példányok (750 db/szám) azt mutatták, hogy a Waldorf-iskolák nevelőinek és a szülőknek igénye és szüksége van egy ilyen folyóiratra. Természetesen egy lap, mely azzal az igénnyel lép föl, hogy a szabad iskolát és a szabad szellemi életet szeretné képviselni, a Waldorf-világon belül is támadásoknak van kitéve.
De nem ezek a támadások vagy financiális nehézségek okozzák, hogy a hetedik szám már nem tud megjelenni, hanem az, hogy a szerkesztőbizottság tagjai - akik indulásakor egységesen vállalták a lapot - időközben részben kiléptek a szerkesztőbizottságból, többen pedig nem vállalták a lap szerkesztésével járó munkák elvégzését. Mindazoknak, akik munkájukkal, írásaikkal hozzájárultak a lap megjelenéséhez, köszönetet mondunk.
1998. január 3-án felavattuk a Szabad Gondolatok Házát. Az Ita Wegman Alapítvány kuratóriuma megkérdezte a Szabad Gondolatok Házának alapítóit, elvállalnák-e egy folyóirat szerkesztését, mely utódja lehetne a már igen népszerűvé vált Nevelésművészetnek. Valamennyien igent mondtak, így megalakult a hét tagú új szerkesztőbizottság, mely felelős szerkesztője, gondozója lesz az új folyóiratnak.
A lap új címet kapott: Szabad Gondolat. Ezen túl két alapvető változást szeretnénk megvalósítani:
Emellett központi gondolatnak tartjuk, hogy az antropozófiának a századvégen meg kell újulnia, hogy a periféria és a centrum egyensúlya ismét helyreálljon.
Nem szabad elfelejtenünk, hogy Rudolf Steiner a XIX. század végén "A szabadság filozófiája" című könyvével megteremtette azt a lehetőséget, hogy az emberek a szabad spirituális gondolkodást individuális képességként magukban kifejlesszék, és ezzel a képességgel felismerjék az antropozófia kultúrát és civilizációt megújító feladatát.
A Szabad Gondolatok Házának kezdeményezésével erre a feladatra szeretnénk felhívni a figyelmet. Ezért első számunkban részletes ismertetést közlünk az 1998. január 3-i avató ünnepségről.
Továbbá rövid írásokban mutatkoznak be olyan intézmények, melyek a Rudolf Steiner alapította szellemtudományt a szellemi élet legfontosabb forrásának tekintik. Ezen intézmények alapítóinak és társalapítóinak kezdeményezéséből született meg a Szabad Gondolatok Háza.
Ma a magyarországi Waldorf-iskolák egyik legaktuálisabb kérdése az 1-8. osztályos tanterv kidolgozása. Ehhez nyújt segítséget Heinz Zimmermann és Thomas Stöckli írása, melyet Kádas Ágnes fordításában közlünk.
Magyarországon először jelennek meg részletek Ita Wegmannak, az antropozófiai gyógyászat legnagyobb úttörőjének írásaiból, életútjának rövid áttekintésével kiegészítve.
Lapunk arculatát fokozatosan akarjuk kialakítani. Ehhez olvasóink segítségét is kérjük hozzászólások, olvasói levelek formájában. Az újságban megjelent írásokkal ellentétes nézeteknek is készséggel helyet adunk.
Szerkesztőbizottság
* A Nevelésművészetet megelőzte a "Hírlevél a Waldorf pedagógia magyarországi barátainak és művelőinek", melynek fejlécében szerepelt a "szabad gondolat" kifejezés.
[ez nem biztos, hogy kell]
SZABAD GONDOLAT - antropozófia, nevelésművészet, szociális hármas
tagozódás
Szerkesztőbizottság: Buella Mónika, Döbröntei Zoltán, Frisch Mihály, Kampis Miklós, Kádas Ágnes, Kálmán István, Mesterházy Mária Tipográfia: Kádas Ágnes Kiadja az ITA WEGMAN ALAPÍTVÁNY Felelős kiadó: Frisch Mihály Felelős szerkesztő: Kálmán István ISSN 1418-4443
Olvasói levelek, hirdetések, információ: Kádas Ágnes Telefon: 303-77-46 Postacím: 1089 Budapest, Bláthy Ottó u. 41.
Ára: 200.- Ft
Beküldött írásokat nem küldünk vissza, és nem őrzünk meg.
[eddig nem biztos, hogy kell]
Minden le van járatva. A romlás virágait, erjedő gyümölcseit az élet minden területén sorolni lehetne. Egész életminőségünk megalázó és szégyenteljes módon leromlott. Be kell ismerni, hogy az egyes szakterületek nem tudnak reális választ és stratégiát adni életkérdéseinkre. Tudatosítanunk kell: körülöttünk egy globálisan szervezett személytelen intelligencia működik és szervezi különböző hatalmi szinteken életünket, kapcsolatainkat. A kultúra élharcosai lelkesen és önként árulnak el és ki bennünket. Lázító és megalázó helyzetben élünk. A kultúrák romhalmazában tétován és bágyadtan keresgéljük a forrást, ahonnan élő életet meríthetünk. Hitünk szerint átfogó választ és bátor stratégiát egyedül a Rudolf Steiner által felszínre hozott szellemtudományból meríthetünk.
Ebben a fizikai, lelki, szellemi környezetben hozzuk világra
Budapesten, a VIII. kerületben a
SZABAD GONDOLATOK HÁZÁT.
Mert kell egy hely, ahol találkozni és beszélgetni lehet. Kell egy hely, ahol a szabad szellemi életnek formát adhatunk. Kell egy hely, ahol cselekvésre bátor közösséggé nevelhetjük egymást. Kell egy hely, ahol a tudomány szembesül a morállal; ahol a művészet teremtő ereje a realitáshoz ér el. Kell egy hely, ahol hitünk a föld mélységeiből emelkedhet fel. Hiszünk abban, hogy az új Nap már előkészült és szíveinkbe veti első sugarait. Hiszünk abban, hogy ennél az új fénynél minden színről színre láthatóvá lesz; hogy elsöprő erővel érkezik ez az új látás bennünk és gyermekeinkben, s ami most van, széthull darabokra.
A meghasadt Föld és a meghasadt Menny vákuumában, a szétszaladó, szétszakító csillagok vákuumában, a meghasadt Európa vákuumában, a letagadott múlt és az ábrándos jövő elviselhetetlen vákuumában, szétszakadó emberi kapcsolataink vákuumában, gondolataink és tetteink rettenetes vákuumában, szívünkben egy új Nap akar felkelni. A szív intelligenciáját akarjuk elhozni: hogy gondolataink tetterősek legyenek, s tetteink a kor szellemének inspirációjában foganjanak.
MEGHÍVÓ
Tisztelettel meghívjuk Önt / meghívunk a
SZABAD GONDOLATOK HÁZA
avató ünnepségére, melyet 1998. január 3-án, szombaton 17 órakor tartunk a Bp. VIII. Bláthy Ottó u. 41. sz. épületben.A
Szabad Gondolatok Házának kezdeményezése hét autonóm személyiség találkozásából született meg, akik a rendszerváltás utáni Magyarország szabad szellemi életet reprezentáló intézményeinek (Kós Károly Egyesülés, Ita Wegman Alapítvány, Skarabeus Művészeti Iskola, Pagony Kft.) társalapítói.
Vendégeinket 1998. január 3-án 16,30 és 17,00 óra között
várjuk a Szabad Gondolatok Házában. Az ünnepség 17,00 órakor kezdődik. Technikai okokból a későn érkezők az épületbe nem tudnak bejutni.
Megértésüket köszönjük.
A SZABAD GONDOLATOK HÁZÁNAK AVATÓ ÜNNEPSÉGE
1998. január 3-án az alapítók és harmincnyolc meghívott vendeg részvételével megtörtént a Szabad Gondolatok Házának felavatása. A vendégeket Frisch Mihály - aki a Szabad Gondolatok Házának helyet adó épület történetét ismertette - es Kálmán István - aki a Ház gondolatáról szólt - köszöntötték.
Frisch Mihály:
Kedves Barátaim!
Ha visszatekintünk egy dolog születésére, megjelenésére, mindig találunk egy külső és egy belső történetet, leegyszerűsítve egy fizikai és egy szellemi képet. Tudjuk ugyan, hogy ezek igazából szét-választhatatlanok, de ha mesélni akarunk róla, ha a másik emberhez közelebb akarjuk vinni, a szétválasztás könnyebbé teszi a megértést. Ilyen értelemben osztottuk meg a feladatot, melyben én a „fizikai tér" születéséről beszélek.
A hosszú történetből - amely szorosan összefügg a BIOKÖR nevű cég történetével - csak a lényeges dolgokat akarom kiemelni. A BIOKÖR 1988-ban született, egy állami vállalat egyik osztálya alakult át magáncéggé.
Ebben az átalakulásban benne van az a meghatározó találkozás, amely Kálmán Istvánnal összehozott, és az a munka, melyet ő már nagyon régóta, én pedig rövidebb ideje végeztem. Nevezetesen olyan munkaközösség kialakítása volt a cél, amelyben az emberek felismerik egy új közösségi formának az értelmét, és helyüket, feladatukat ebben a közösségben. Felismerik, hogy együttműködő munkaközösségek olyan integrációját kell létrehozni, amelyet a 90-es évek elején még csak sejtettünk, a vége felé egyre többet tapasztalunk belőle. Ha most visszatekintek, azt is mondhatnám, hogy mindez nem, vagy csak kis mértékben sikerült. Nem jött létre cégintegráció, amelyre már akkor is szükség volt, most pedig elengedhetetlenül szükség lenne.
Másfelől azt mondom, cégsorsunk az erre irányuló erőfeszítések során sokat változott. Olyan erőt, olyan tartást kaptunk, hogy amikor 1994-1995-ben egy privatizációs ügy kapcsán elvesztettük addigi otthonunkat, laboratóriumainkat, és szinte kilátástalan helyzetbe kerültünk, volt erőnk az épület megvásárlásába, szinte visszafizethetetlennek tűnő kölcsön felvételébe, a több hónapos átépítésbe, a költözésbe belekezdeni, miközben a munkánkat változatlanul vagy talán még jobban kellett végezni, így született ez a ház, amelyet az első pillanattól magunkénak éreztünk. Jól éreztük magunkat benne, ezt észre is vettük, de igazán arra figyeltünk fel, hogy mások is jól érzik magukat, itt valahogy otthon vannak.
Eközben cégünknek a gazdasági életben sikerei voltak. Jelentős pályázatokat nyertünk el, és sokan kerestek meg bennünket. A háromszintes épület földszinti és második emeleti helyiségeit a három év alatt belaktuk. Az első emelet helyiségeit viszont, bár meghirdettük, nem tudtuk kiadni.
A BIOKÖR cégen kívül két jelentős tevékenység kapcsolódott össze a fizikai és szellemi házzal. 1996-ban az ún. HAUSCHKA-csoporttal a spirituális kémia területén kezdtünk el dolgozni.
Ugyanebben az évben az akkor megalakult SKARABEUS Művészeti Műhely kért helyet a nagyteremben. Céljuk - megfogalmazásuk szerint - a művészet és a természettudomány közötti szakadékon átívelő híd megtalálása.
Az a belső történet, avagy a ház szellemi története, amelyet mindjárt meghallotok, és ennek a két csoportnak a fizikai térre találása, fizikai és szellemi térben való találkozása adhatta nekem azt az elhatározást, hogy felajánljam a ház nagytermét annak a kezdeményezésnek, amelyet „Szabad Gondolatok Házának" neveztünk el.
Kálmán István:
Tisztelt Jelenlévők, Kedves Barátaink!
Azon az úton, mely a Szabad Gondolatok Házának megalapításához vezetett, hét olyan személyiség találkozott - korábban vagy később születettek -, akik sorsa jelentősen megváltozott azáltgl, hogy az antropozófiával találkoztak. Ok erre a forrásra támaszkodva, belső törekvéseiket követve megpróbálnak a korszellem inspirációjának irányába hallgatózni. Hét autonóm személyiség, akik a rendszerváltás utáni Magyarországon a szabad szellemi életet reprezentáló intézmények társalapítói (Kós Károly Egyesülés, Pagony Kft, Ita Wegman Alapítvány, Skarabeus Művészeti Műhely). Útjuk a világtitkok szakadékának szélén vezet, ahol a lét vagy nemlét kérdései merülnek fel. Életútjuk, melyen őket a sorshatalmak vezetik, egybeesik a velük közös világ sorsával.
A közös sorsra való ráébredésből keletkezett az a felismerés, hogy szükség van egy olyan helyre, ahol szabad gondolatok születhetnek és hangozhatnak el, ahol lehet beszélgetni és a gondolatok a találkozásokból születnek meg. Ezért neveztük el ezt a házat, melyet most felavatunk, a Szabad Gondolatok Házának. Tudjuk, hogy gondolataink világában nem a másik személyéről, hanem az igazságról van szó, és azt is, hogy ebben a szférában szellemi harc, konkurrencia uralkodik, s nincs kímélet. A szellemi szabadság a másképp gondolkodók szabadsága; és az én szabadságom, hogy a másik gondolataival, ha ő azokat nyilvánosságra hozta, megküzdjek.
De aki ebbe a házba belép, a másik méltóságát tiszteletben akarja tartani. Hogy a külvilág is tudjon arról, ami ebben a házban történik, szükség van egy intézményes formára, egy szociális-materiális alapra, mert "a szellem forma nélkül tehetetlen".
Azokat szeretnénk megszólítani, akik a szellemi szabadságot létkérdésnek tekintik.
Abban hiszünk, hogy az emberek szabad egymásra találása az élet bármely területén megalapozhatja a jövő önigazgatá-sú intézményeit.
A Szabad Gondolatok Házának alapkövét egy szabadságban megszülető szellemi élet organizmusa számára akarjuk letenni.
A Szabad Gondolatok Házában olyan munkát szeretnénk végezni, amely segít átjutni azon a szakadékon, amely a bennünk lévő ideák világát elválasztja mindennapi életünk külső valóságától.
Spirituális természettudományra, a művészet és tudomány egységére és a történelmi valóság új látására van szükségünk, hogy a modern természettudományos világkép kísértetei és az emberi természet tudatalatti démoni világa ne rántsanak magukkal a szakadék mélyére.
Meggyőződésünk, hogy ez az út, mely a szakadékon átvezet, az antropozófiai megismerés és élet útja.
Ennek szellemében próbáltuk a házavatás szertartását megformálni, amit most Veletek közösen szeretnénk megtörténtté tenni.
Két kapun kell keresztülmennünk, melyeken áthaladva a fény és az árnyék démonaival és kísérteteivel találkozunk.
A sötétség visszautasítja a fényt.
A világról alkotott gondolataink tükör által homályosak. A túl erős fény tükör-kép-gondolatainkat agyrémmé változtatja.
A fény csak akkor tiszta, ha nem vet árnyékot.
A Föld árnyékot vet a kozmoszba.
Akaratunk, melyet nem világít át a szellem fénye, pusztító árnyékot vet környezetünkre. Ha a tiszta fény az emberben kialszik, az ember önmaga árnyékává, kísértetté válik.
"...Az októberi forradalom évfordulóján Andrej Bjelijjel sétáltunk Moszkva emberekkel teli utcáin. Ezen a sugárzó októberi napon a város egy régi orosz meséhez hasonlított. Nemcsak a házak voltak vörös anyagokkal dekorálva - bár az emberek rongyosak voltak -, nemcsak ismert festők futurista stílusban festett óriásplakátjait csodálhattuk, de maguk a házak is tarkára voltak festve. A tágas Vörös téren hullámzottak az emberek, mint régen virágvasár-napkor. De az arcokon most nem láttuk azt a tompa reménytelenséget, mint korábban, a cári rezsim idején. Az éhezés és nyomor ellenére a nép bizalommal és örömmel tekintett a jövő felé. Hittek az emberek a szabadságban, és az ország urainak érezték magukat. Mint gyermekek a meseképeket, úgy csodálták az ünnepi tarkaságot. Ekkor megjelent az égen két ezüstösen csillogó repülőgép. A tér fölött köröztek, a mélykék ég alatt.
Ilyen kék csak Oroszországban tud lenni az ég, szeptember elején. Mindenki várakozásteljesen nézett a magasba. Az ég alatt ezüstösen csillogó galambsereg ereszkedett alá. Ez a látvány a fehér templomokkal és a Kreml aranyló hagymakupoláival Oroszország számára prófétikus kép volt. Az orosz nép mindig várt a felülről jövő mannára. Mégis, ami akkor az égből hullott, az nem a manna, nem is galambposta volt, hanem fehér papírlapok. Az emberek utánuk kapdostak a levegőbe, lehajoltak értük a földre, betűzték a szavakat, melyek felhívást közöltek:
Álljatok véres bosszút a burzsoázián!..."
/Részlet Margarha Volosina:
A zöld kígyó c. könyvéből/
"Próbáljunk meg visszaemlékezni egy olyan eseményre, ami egy évszázadon belül csak kevésszer érint ugyanolyan mértékben mindent, ami él és létezik: növényt, állatot, az embert és magát a Földet; próbáljunk meg visszaemlékezni egy napfogyatkozásra.
Svédországban egy rendkívül tapasztalt rádióriporter vállalkozott rá, hogy kezdettől fogva közvetíti az 1954-es teljes napfogyatkozás eseményeit. A Hold a napkorong elé úszott. Azonnal hűvös fuvallat kélt, a fény eltompult. Elnémultak a madarak, a virágok összezárták kelyhüket, a kutyák elbújtak. A mikrofonos férfi beszélni akart, de szája mintegy bénultan tátva maradt, szó nem hagyta el. Míg az el-sötétedés tovább fokozódott, könnyek áztatták arcát. így maradt végig, és amikor ismét szóhoz jutott, - még mindig sírva - dadogva bocsánatot kért.
Az 1961-es teljes napfogyatkozás alatt egy csillagász, aki ezerszámra készített már felvételeket a Napról, a döntő pillanatban nem volt képes használni a műszereit. Filmjei megvilágítatlanok maradtak. Úgy érezte magát, mintha megbénult volna. Későbbi beszámolóikban mindketten egybehangzóan úgy nyilatkoztak, hogy nem a napfogyatkozás volt a tulajdonképpeni esemény, hanem a saját állapotuk. Mindketten - egyikük a rádió, másikuk a tudomány számára - csődöt mondtak. Gazdagodtak viszont egy tapasztalattal, melyet többé életük árán sem nélkülöztek volna. Első alkalommal annak csontig ható tudata: LÉTEZEL. Te vagy és csak te vagy, ő van és csak ő van, és körös-körül semmi más. A NAP. Elsötétül, hűvös lesz, borzongató. Ugyanakkor beleborzongsz - ahogy még sosem, míg fényt és meleget sugárzott - a jeges lehelletbe: Te vagy. A Nap. Minden, maga a Föld és ami a Földön él, általa él: maga is Nap..."
/Részlet Hugó Kükelhaus: Szerv és tudat
(Organ und Bewusstseinl c. könyvéből/
Ezt követően a vendégek és az alapítók két csoportra osztva levonultak az avatásra berendezett nagyterembe. A terem két oldalán állt a két kapu, köztük fenyőágakkal kirajzolt útvonal vezetett a középen égő gyertyához. A két, spirált leíró úton egyszerre indult el két ember. Mindketten áthaladtak mindkét kapun, majd középen, az égő gyertyánál találkoztak. A gyertya aranyszínű Krisztus-kép fölött állt. Itt előbb egyikük gyújtotta meg a középső lángról saját gyertyáját, és adta át társának, majd másikuk. Az égő gyertyával azon az úton indultak kifelé, melyen társuk érkezett. Magukkal vittek egy gyújtatlan gyertyát is, amit átadtak a következő várakozónak. Új pár kezdte meg vándorlását, találkoztak középen, visszatértek a perifériára égő gyertyájukkal - míg mindenki sorra nem került. Középen, a találkozásnál az "angyal" minden alkalommal elmondta az alábbi verset:
Ahogy Nap a fényét
adja a növénynek,
szép szeretőjének,
Úgy ad át az ember
szerető szívéből
lelki fényességet
a másik embernek.
A vándorlás alatt különös hangszereken zene szólt, ez csak a találkozásnál, a vers elhangzásakor maradt abba. Miután mindenki végigjárta az utat, elhangzottak az "angyal" záró szavai, majd égő gyertyáját mindenki letette a fenyőágak mellé a földre, és kivonultunk a teremből.
Az "angyal" záró szavai:
A Szabad Gondolatok Háza megnyitotta kapuit. Ebben a házban azok a gondolatok és kezdeményezések találnak otthonra, melyek az antropozófia szellemi forrásából származnak.
Ezek a gondolatok arra várnak, hogy az emberek megértően felvegyék magukba őket; hogy emberi érzéseken és akaraton keresztül a széthulló világban a jövőt formáljak.
"Aki a szellemi világ akaratát fölismerte, az cselekedni fog, és cselekednie kell anélkül, hogy a sikert nézné. - El kellett ültetni egy csírát, és a csíra el lett ültetve..." (R. Steiner)
Kálmán István és az avató ünnepség egyik résztvevőjének beszélgetése
Résztvevő /R/: 1998. január 3-án, a tizenhárom karácsonyi szent éjszaka egyikének előestéjén felavattátok a Szabad Gondolatok Házát. Az avató ünnepségen 38 meghívott vendég vett részt. A résztvevőkkel folytatott beszélgetésekből kiderült, hogy mindenkit megérintett az a szertartás, amelynek ők nemcsak nézői, hanem cselekvői is voltak. Bár a folyamat nagyon átgondolt és részleteiben is pontosan kidolgozott volt, mégis azt hiszem, hogy csak kevesen élték át tudatosan. Legtöbben csak egy hangulatot próbáltak megfogalmazni, de többen mondták azt is, hogy megrendítő élményben volt részük.
Számomra válasz nélkül maradt több kérdés, melyeket az ünnepség után közvetlenül talán senki sem tett föl: mit akartatok megnyilatkoztatni ezzel a különös szertartással? Milyen célból hoztátok létre ezt az intézményt, ha egyáltalán intézményről van szó? Egy szót sem hallottunk arról, hogy kik és mit fognak csinálni ebben a házban, milyen programot akartok megvalósítani?
Kálmán István /K.l./: Program valóban nincs, és a jövőben sem áll szándékunkban, hogy programot dolgozzunk ki. Természetesen van tartalma és célja is annak a kezdeményezésnek, amely a Szabad Gondolatok Házának alapításához vezetett.
R.: Arra gondolsz, amit a meghívóban megfogalmaztatok?
K.I.: Nemcsak arra, annál sokkal többre.
R.: A meghívóban azt írjátok, hogy hitetek szerint a kor kérdéseire átfogó választ és bátor stratégiát egyedül a Rudolf Steiner által felszínre hozott szellemtudományból meríthetünk. Az ünnepség befejező gondolata pedig az volt: "A Szabad Gondolatok Házában azok a gondolatok és kezdeményezések találnak otthonra, melyek az antropozófia szellemi forrásából származnak." Sokan úgy gondolják, hogy az "egyedül" szó miatt magatartásotok kirekesztő és ezért személyes szabadságukban sértve érzik magukat.
K.I.: Úgy gondolom, hogy a szabadság elkötelezettség, azaz a szellem iránti elkötelezettségből születik meg. "A szellem vár arra, hogy a világ fölvegye magába". De semmiképpen sem a választás szabadságáról van szó, hanem a felismerés és cselekvés szabadságáról. Mi megszólítjuk az embereket, és tudatjuk velük, hogy egy történet során létrejött egy
szellemi-fizikai tér, ahol találkozni lehet, és ha ez a találkozás a szellem nevében történik, akkor ott a gondolatok szabadságban fogannak; azaz csak ekkor vagyunk a Szabad Gondolatok Házában. De ennek a kérdésnek van egy mélyebb rétege is.
R.: Mire gondolsz?
K.I.: A XIX. században Kelet- és Közép-Európában létrejött két totalitárius rendszer, a bolsevizmus és a nemzeti szocializmus, ahol megtiltották, hogy az emberek nyilvánosságra hozzák a gondolataikat. De eddig csak a gondolatok megnyilatkoztatá-sát lehetett megtiltani, magában mindenki azt gondolhatta, amit akart. Ma azonban már nem vagyunk messze attól, hogy magát a gondolkodást is kontrollálni lehessen, vagyis el lehessen nyomni az individuális gondolkodást.
R.: Orwell gondolatrendőrségére gondolsz?
K.I.: Sokkal inkább egy indirekt módszerre.
R.: Mi lenne az?
K.I.: A XX. század valóságos történetét és ezzel saját történetünk valóságát is mélyen a tudat alá szorították. Mesterségesen létrehozott amnéziáról van szó. Modern "tabu"-k* keletkeztek. És aki ezeknek a tabuknak a megismerésére merészkedik, annak számolnia kell azzal, hogy sovinisztának, kirekesztőnek, szélsőjobboldalinak, antiszemitának bélyeg-zik.
R.: Ez így van ma a politikában.
K.I.: Nem a politikára gondolok. A pénz és a hatalom átszövi a mindennapi életünket anélkül, hogy igazi természetét ismernénk. Aki pedig a pénz és a hatalom szolgálatába áll, az többé nem akarja, hogy működése felismerhető legyen.
R.: Térjünk vissza a szabad gondolatokhoz.
K.I.: Nos tehát, az amnéziával beköltözött az emberekbe- a félelem, félelem a tabuk megismerésétől, vagyis a szorongás a szabad gondolatoktól. Ez készteti őket arra, hogy egyre jobban alkalmazkodjanak a közvéleményhez. A közvéleményhez való alkalmazkodás a saját ítéletről való lemondást jelenti. Bekerülnek a köztudatba olyan témák, melyekkel kapcsolatban nem lehet föltenni kérdéseket. Ez elsősorban a történelem interpretálására vonatkozik. A hatalomnak mindig is legfontosabb eszköze volt a történelemhamisítás.
R.: Arra gondolsz, hogy nem lesz szükség arra, hogy betiltsák a gondolatok nyilvánosságra hozását - ami a demokráciában már nem is lehetséges -, mert a szorongás visszatartja az embereket attól, hogy önálló, saját, tehát szabad gondolatuk lehessen?
K.I.: Igen, pontosan így gondolom. Ebbe az irányba haladunk. Számomra azonban az a legtragikusabb, hogy egyre több antropozófusban és Waldorf-tanárban is működik ez a félelem, és a kínos kérdéseket - mint pl. Rudolf Steiner kutatásait az emberi fajokról, vagy az államtól független önigazgatást, vagy a szabad vallásoktatást a Waldorf-iskolákban, vagy a háborús bűnösség kérdését stb. -szeretnék megkerülni, hogy a közvéleménnyel szemben nehogy bármi is beárnyékolja az antropozófia, a Waldorf-pedagógia népszerűségét. így le lehet mondani a szabad kutatásról, a tanítás és a tanulás szabadságáról, az államtól független önigazgatásról, a nemzetről, amellyel sorsom összeköt, a Közös Európai Házról és egyáltalán minden életről.
R.: De hová vezet ez az út?
K.I.: A szabad, spirituális gondolkodás megtagadásához, amit Rudolf Steiner még a múlt században "A szabadság filozófiája" című művével megalapozott, és ami lehetővé tette, hogy az antropozófia a civilizációt és a kultúrát megújító emberi működéssé váljon. A Szabad Gondolatok Házának alapítására talán azért volt szükség, hogy legyen egy olyan szellemi-fizikai tér, ahol az emberek félelem nélkül együtt tudnak lenni. Mert legelőször a szorongást kell leküzdeni, hogy az embernek szabad gondolatai legyenek.
Ha pedig egyáltalán lehet szó programról, akkor meg kell kísérelni a valóság új látásának, a spirituális tárgyilagosságnak és a szellemi emlékezésnek az iskolázásával az amnéziát felodani, hogy a szellemtudományos kutatási eredmények ne agyrémekké váljanak, hanem az élet megújítására szolgáló értelmes és konzekvens cselekedetekhez vezessenek.
R.: Köszönöm a beszélgetést.
*tabu: a természeti népeknél valakivel való érintkezésre, valamely szó kimondására vonatkozó szigorú vallási tilalom
KÓS KÁROLY EGYESÜLÉS
"Amit mi csinálunk itt és ma, az nem felekezet és nem egyház, de a vallás maga; amit mi építünk, az nem világnézet, nem pártpolitika és nem üzlet, de hit és kétségbeesett reménység; amit mi élünk, az nem mulatság, nem sport, de mártírium; amiben mi bízunk, az nem a rombolás, nem a halál, de a feltámadás..."
(Kós Károly, 1929)
Kós Károly Egyesülés
A Kós Károly Vállalkozási, Oktatási és Kutatási Egyesülést hét gazdasági szervezet alapította 1989-ben.
Az egyesülés célja, hogy a szabad szellemi élet kibontakozásának intézményes kereteket biztosítson. Ezért az egyesülés egy építész-mesteriskolát és egy sza-badiskolát hozott létre.
Az építész-mesteriskolába pályázat útján nyerhetnek felvételt a fiatal építészmérnökök, akik azután három éven keresztül vándorolnak az egyesülés egyik építész irodájából a másikba és ilymódon építész mesterek mellett dolgozva képezhetik tovább magukat.
A szabadiskolát azok számára alapította az egyesülés, akik a szellemet nem pártokhoz, programokhoz, valamely sajátos tudományos, filozófiai vagy vallásos világszemlélethez kötik, hanem akik a szabad szellemi élet iránt akarják magukat elkötelezni. Az alapítók meggyőződése, hogy korunkban a szabad szellemi élet legjelentősebb forrása a Rudolf Steiner alapította szellemtudomány. A szabadiskola a szellemtudományt nem világnézetnek tekinti, hanem a jövő-kultúra szellemi forrásának, ahogyan a modern materialista civilizáció szellemi forrása a természettudomány volt.
Az egyesülés alapítói korábban évtizedeken keresztül folytattak partizánháborút a magyar építészet és kultúra jövőbe való átmentéséért.
Jelentős demonstráció volt 1985 augusztusában a "Magyar élő építészet" címmel rendezett kiállítás, amely a külföldön már abban az időben is elismert, és ott széles körben nyilvánosságra hozott magyar organikus építészeti törekvés első hazai bemutatkozása volt.
Az egyesülés egyik legfontosabb törekvése, hogy nyitott maradjon a társadalom minden egészségesen és elfogulatlanul gondolkodni tudó, jóakaratú polgára számára, vagyis képes legyen kapcsolatot tartani belső szellemi forrása és a nyilvánosság között. Az egyesülés ezért indított 1990-ben Országépítő címmel negyedévenként megjelenő folyóiratot, ezért hozott létre alapítványt könyvek kiadására, kiállítások rendezésére, egyéni kutatómunka támogatására.
|
1998
1996 1997
1993 1996
1990 1993
1988 1989
1897 1970
1970 1988
|
A Szabad Gondolatok Háza megszületett, megnyittatott, ünnepélyes és baráti, személyes és közösségi, szellemi-lelki és fizikai-testi valójában megjelent. Megtestesülésének oka a kor, amelyben élünk, a korszak által diktált szükségesség, egy új szellemi központ megteremtésének igénye, s az erre irányuló igyekezet és akarat. Ha átolvassuk a születését megelőző írásokat, magabiztosság helyett felvetéseket, programok helyett a hiányok leírását, formált, kialakított szervezet leírása helyett formátlan, alakuló, kaotikus helyzetábrázolást találunk bennük. Magam a Ház tartalmára, mellegére, a működés mikéntjére nézve a korszellem tulajdonságait véve alapul, az egyetemességet, a bátorságot és a hűséget neveztem meg, mint amely fogalmak-képzetek köré, segitségevel kiépülhet bennünk és általunk a kívánt szellemi központ. Működésének legfontosabb alapja puszta létezése, amely lehetőséget nyújt a valódi találkozásokra, igaz beszédre, megismerésre és az azon alapuló cselekedetekre. A szellemi központ nem egyéb, mint egy működési tér, ahol a lehetőség teremtő ereje előhívhatja jobbik énünk képességeit, ahol egymásra figyelve-találva saját homlokunk fölé emelkedhetünk. Nem előzmények nélkül történt ez a születés. Közvetlen előzményét majd' minden résztvevő legalább részlegesen átélte, kinek-kinek más és más élményanyagot nyújtva, szabad és kötetlen, baráti és őszinte beszélgetések és találkozások formájában. A születés előtti áldott állapot és maga a vajúdás több mint egy esztendőn át tartott, s igazolva látom utólag mind az áldott állapot szent és sérthetetlen mivoltát, mind pedig a vajúdással járó elkerülhetetlen szenvedés és bizonytalanság létjogosultságát. Az az erő, amely képes volt mindezt végbevinni, segítsen most mindnyájunknak a világrajött újszülöttet felnevelni, erős és elpusztíthatatlan felnőtté válásának minden lépcsőfokán. Ha megvizsgáljuk most már a közvetett előzményeket is, nem hallgatható el a Szabad Oktatási Fórum eszméje, és három évig tartó folyamatos működése. A SZOF, mint a Kós Károly Egyesülés által kezdeményezett és fenntartott intézmény, talán a legkiforrottabb kísérlet volt egy szabad szellemi folyamat előhívására, a megszokott gondolkodási struktúrák és a valódi megismerési folyamatok és lehetőségek kollíziójára, egy szabad szellemi főiskola csírájának elvetésére - legfontosabb eredménye a tematika és a tanmenet epochális rendszerű, hármas tagozódású felépítése, a tanárok egymás előadásain való részvételének eszméje és az ebből fakadó eredmények, a generatív témakörök és a részletek összhangjának megteremtése, a tanári és hallgatói grémium megszervezése és működése volt emlékezetem és véleményem szerint. Ugyanakkor meg kell említeni, hogy a hallgatóság-résztvevők kiválasztása, mint részben esetleges folyamat, a célkitűzés túl általános volta, a hallgatóság aktív részvételi formáinak elmaradása figyelmeztetés és tanulság a későbbi elgondolások részére. Maga a SZOF is előzményekre támaszkodott. Lényegében megújhodott formája volt a Kós Károly Szabadiskolának, amely kezdetben jóformán az ország egészét átfogó, bonyolult és sokszereplős kezdemény volt; Debrecentől Zalaegerszegig az ország hét városában és a fővárosban indult be, és a kezdeti lendület kifulladásáig működött is. Ennek átformálása történt meg a Kós Károly Egyesülés negyedévenkénti háromnapos konferenciáivá, mert az egyes településeken nem volt meg már a kellő akarat és alázat, de bátran mondható, hogy érdeklődés és felelősség sem a működtetésre. Csak néhány kitartó tagszervezet művelte ezt tovább - Pagony, Kaposterv -, így az átalakítás elkerülhetetlenné vált. E szabadiskola keretszervezete, a Kós Károly Egyesülés 1989-ben alakult meg; hét önálló gazdasági társaság alapította, kezdeményezésemre, Kaposvárott. Soha nem felejtem el, hogy a meghívottakból csak úgy áradt a kezdeményezés: újságot, építész-vándoriskolát, vállalkozói klubot kívántak szervezni, amely erő jóval meghaladta az én szerény felvetésemet. Remény, bizakodás, erő és energia elevenen buzgott fel bennük, s azóta /1990/ az Országépítő megjelenik, a vándoriskola működik, az Egyesülés alapítványt hozott létre, könyveket adott ki - bárha ma is olyan eleven és tiszta volna, mint a kezdetben mutatkozott.Az Egyesülés deklarált célja a (szabad szellemi éjét intézményes formájának megteremtése volt és maradt. Ennek forrását az antropozófia által orientált szellemtudományban jelölte meg. Saját történetéhez tartozik, hogy elszámoljon önmagával, mit tett és tesz ennek érdekében, és mit mulasztott el. De ne gondoljuk azt, hogy a Kós Károly Egyesülés minden előzmény nélkül, hirtelen felindulásból vagy fellobbanásból keletkezett. Az előzmények közül csak néhányat emelek ki, s közös jellemzőjük a korszak társadalmi viszonyainak okán a féllegális, lakásokon és vállalati klubhelyiségekben tartott összejövetelek bujdosóként megélt világa. Makovecz Imre magán-mesteriskolája, Kálmán István és Kádas Ágnes által szervezett összejövetelek, az általam szervezett Déldunántúli Építészeti Stúdió, a visegrádi építésztábor - ezeket mind-mind a Szabad Gondolatok Háza ősképének nevezhetjük. Visszafelé mentünk az időben, hogy megtaláljuk azt a magot, amelyből a ma született ház fogantatott, vagy ahol ősei, szellemi rokonai kereshetők. E századnak utolsó harmadáig jutottunk, s egészen biztosak lehetünk abban, hogy itt még nincs vége. Az a forrás, amelyből a már idézett formációk táplálkoztak, a század elejéről, a múlt század végéről származik, s ennek hatását, a szellemtudomány impulzusait megtalálhatjuk országunkban is, a század elejétől kezdve egészen a fenti dátumig. Sorsa sorsunkkal és történelmünkkel formálódott, s átadása az egy vagy több világot elpusztító rettenetes század második felében, a sötétség éveiben történt, s gyújtott lángra lelkeket, akik ma is fáklyaként világítanak, s mutatják az utat. Őszintén remélem, hogy e folyamat áttekintési kísérlete segítségetekre lesz az újszülött valódi jelentőségének értékelésében, a bábáskodás és szülői felelősség felfogásában, s egyben módot nyújt, mintát próbál adni a történetiség, az időbeli folyamatok tükörképben való szemlélésére, ezáltal az ok-okozati összefüggések megszokottól lényegesen eltérő mivoltának felfedezésére. Kampis Miklós
|
... kik vagyunk mi, akik kiváltak a többiek közül, akik akarunk "valamit1, akik így vagy úgy hősei vagyunk korunknak? Kik vagyunk mi, akik egymással nem törődünk, akik nem fogunk össze, akiknek elég tudnunk egymásról, akik "áldozatai" vagyunk elkerülhetetlenül környezetünknek? Elég nekünk a fény, gyerekesen abban szeretünk lenni. Tudjuk, hogy mit művelnek velünk, de mi csak szorgoskodunk valamin, mely romlása közben nyeri el értelmét, valóságát. Kik vagyunk mi, akik indokolhatatlanul azt hisszük, hogy nem ettől a világtól függően és nem akárhogyan kell élni? Kik voltunk mi?
(Makovecz Imre, 1987. VI.)
A kezdés lehetősége
1996 őszén néhány érdeklődő emberrel saját elhatározásból létrehoztam a SKARABEUS Művészeti Műhelyt. Az elhatározás vakmerő volt, a sorshelyzet szerencsés.
Az elhatározás abból a fájdalmas élményből táplálkozott, hogy korunkban a művészi nem képes az élet valóságát megragadni. Úgy éltem át, mintha lebegne a föld felett, és egyre inkább az űr, a világűr felé törekedne, egy kétes globális kultúra víziója felé. - Másrészt pedig láttam, amint a természettudomány egyre jobban belebonyolódik az anyagba, minden tájékozódását elveszítve.
Ez a két terület elviselhetetlen szakadékot hoz létre az életben. A Skarabeus Műhellyel arra vállalkoztunk, hogy e szétszakító erők ellenében dolgozzunk, megkeressük a két pólus közötti átjárókat egy valóságos, élhető világkép érdekében; hiszen tudománynak és művészetnek ugyanarra a valóságra kell vonatkoznia.
A szerencsés sorshelyzet elénk hozott nemcsak egy termet, ahol rendszeresen találkozhatunk és dolgozhatunk, hanem egy olyan személyt is, Frisch Mihályt, aki kémikus lévén, fiatalok egy csoportjával régóta spirituális kémiával foglalkozik, s törekvésükben a magunkéra ismertünk: a természettudomány felől közelednek a művészi felé.
Így most egy házban, a BIOKÖR épületében, a Szabad Gondolatok Házában dolgozik két csoport, akik megpróbálnak egymás felé mozdulni, közeledni.
A történet messziről kanyarog idáig.
A Képzőművészeti Főiskola elvégzése után egy művészeti pályázat elnyerésével hároméves szombathelyi ösztöndíjat kaptam. Itt tanítottam az éppen akkor alakult Művészeti Gimnáziumban festészetet, s lehetőség adódott, hogy beinduljon (órarenden kívül) egy drámacsoport. Ezt a csoportot feleségem, Mesterházy Mária vezette, s célul tűztük ki, hogy a festészeti és a drámai munkát belső lényegük szerint összekapcsoljuk, összehangoljuk. Leginkább mégis a nyári csöngei* táborok alkalmával sikerült valami harmóniát elérnünk a két művészeti terület között. Évről évre találkozunk azóta is ezzel a csapattal, hogy egyetlen gondolat vagy téma fényében teremtsünk harmóniát.
Budapestre költöztünk. Bekapcsolódtam a Waldorf-képzésekbe, s itt a gyakorlatban is láthattam, hogyan fonódnak össze, hogyan hatják át egymást a különféle művészeti, kézműves mesterségek és tudomány-területek. Mégsem gyógyult a seb. Túl nagy kihívást láttam a kor jelenségeiben, történéseiben. Túl szélesre tárult a szakadék. S láttam azt is, milyen könnyen válhat pusztán módszerré, hagyománnyá a Waldorf-pedagógia. Hogyan lehetne még mélyebbre hajolni, hogy olyan alkotó erőket mozdítsunk meg, amelyek az élet elevenségét érintik meg?
1995 őszén kezdeményeztünk egy iskolát felnőtteknek (Jelenlét), ahol több művészeti ág - zene, dráma, festészet -együttes erőivel dolgozhatnánk az ember alkotó erőinek felébresztésén. Kiváló személyiségek jöttek össze, akikkel megpróbáltunk együtt dolgozni. Örömteli és fájdalmas útkeresésünkben egyre világosabbá vált számomra, hogy nem a művészetek közötti kapcsolat a lényeges, hanem az, hogy a művészi alkotó erő a valóság megragadására legyen képes. Ezen a ponton teljes szélességében összeütközik a lelkiségben álmosan élő művészet a kőkemény természettudományos világképpel. Célommá vált mind erősebben, hogy ebből az álomba varázsolt állapotából felébresszem a művészetet. Hosszú ideje végzett kutatásaimat arra koncentráltam, hogy hogyan tehető alkalmassá, hogyan alakítható át úgy a festészet, hogy az önkifejezés helyett "ingyen mutasson bizonyosabbat, mint a kocka".
Így született a Skarabeus Művészeti Műhely.
Ez a történet, ez a találkozás, ez az otthonra találás számomra nem a puszta személyes ambíciók kiteljesedése, nem festészeti vagy kémiai szakmai ügy, hanem sors-esemény. Évek hosszú keresése után a reményteli kezdés lehetősége.
Egyértelművé vált számomra, hogy a forrás pontos megnevezése, s belőle a bátor, alku nélküli merítés hozhat egyedüli enyhülést. Ezért a Skarabeus Műhely alapítóként volt jelen a Szabad Gondolatok Háza születésénél.
1998. február 13.
Döbröntei Zoltán
* Csönge apró falu Vas megyében, Weöres Sándor szülőhelye
Visszaemlékezni egy sorstörténetre: mindig okot ad a mi lett volna, ha másképp alakul kérdés feszegetésé-re.
Mi történt volna velem, a többiekkel, ha nem alakítjuk meg az irodát ? Meglehetősen különböző karakterűek vagyunk, életrajzunkban, családi indíttatásunkban sincsen sok hasonlóság. Közös történetünk kezdetéig az egyéni életutak medrét, vagy hajlamainkat figyelve más folytatási lehetőségek is kiolvashatók lennének.
Történetünk közös gyökere a nyolcvanas évekre nyúlik vissza. Akkor Makovecz Imre munkássága vagy éppen a karácsonyi játék iránt érdeklő egyetemisták több csapata kötött ki a Kádas Ágnes lakásán tartott, Kálmán István által vezetett antropozófiai beszélgetéseken. A különös és gyakran inkább hihető, mint érthető összefüggések tiszteletet ébresztettek azok átadói iránt, a kikérdezés módszere pedig hathatósan sarkallt a rendszeres felkészülésre. Évek teltek el a tanulással és a karácsonyi játék játszásával, de a későbbi Pagony Iroda tagjai eltérő" évfolyamba" járva még nem ismerték egymást. Ketten már családot alapítva gyermekükkel voltak otthon, amikor a többiek elkezdték a csoportmunkát.
Egymásról éppen csak tudomást véve érkezett el a nyolcvanas évek vége, amikor közeledett a " fiatalok " egyetemi tanulmányainak befejezése, az idősebbek pedig a kisgyermekek mellett éppen lakáskörülményeiket próbálták megoldani.
Ebben a helyzetben csak Kálmán István látott annyira előre, hogy tanácsolhatta a fiatalabbaknak, álljunk össze, próbáljunk közösen valamit.
A mai körülmények között úgy érzem, már megismételhetetlen lenne az a semmiből történő cégalapítás, amely ez után következett. Mivel egyáltalán nem volt pénzünk a mostaninál még kedvezményesebb cégalapítási feltételek teljesítésére sem, elhatároztuk, az ügyvédi költség és az alaptőke összegyűjtéséért egy évig közösen és személyes pénzfelvétel nélkül dolgozunk.
Miközben tartott az anyagi alapozás és az "egymást munka közben megismerni" időszaka, az is kiderült, hogy az érvényesüléshez, de saját magunk egészséges szakmai fejlődéséhez is hiteles mesterre, vezető tervezőre van szükségünk.
Ez nagy nehézséget okozott, hiszen a táj- és kertépítészek között előttünk senki sem foglalkozott antropozófiával, pedig az irodát az antropozófia iránti érdelkődés kovácsolta össze. A nagy gyakorlattal rendelkező tervezők - amikor minden átalakulóban volt - nem kívánták egy csapat pályakezdő irányításának és eltartásának nyűgét felvállalni. Mi viszont nem kívántunk a nagy tervezőirodák malmaiban őrlődni, amelyek egyébként is éppen szétesőben voltak. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű tapasztalat, a szakmában már jól csengő név és támogatottság nélkül belevágni a cégalapításba, de úgy gondoltuk, egy önmagunk igényei szerint formált munkahely teremtésének lehetősége megéri a problémákkal való küzdelmet.
Már ekkor megfogalmaztuk, hogy leendő munkahelyünket három feladat betöltésének megfelelően szeretnénk alakítani. Egyfelől versenyképes gazdasági vállalkozásnak kell lennie, hiszen megélhetésünket erre alapozzuk. Másfelől, tekintettel közös antropozófiai érdeklődésünkre, olyan tanuláson alapuló műhelymunkát határoztunk el, amely majd később lehetővé teszi, hogy szemléletünk megjelenhessen szakmai munkáinkban is. Harmadrészt úgy gondoltuk, a feladatok és a javak elosztása csak közös döntéseken alapulhat, ezért ki kell találni irodánk méltányos működési rendjét.
Belekezdtünk abba a munkába is, amit ennek a helyzetnek leginkább megfelelőnek találtunk: előadásokat szerveztünk, hogy beszélgetéseket kezdeményezhessünk a táj- és kertépítésben fontosnak tartott hazai és külföldi személyiségekkel, így megismerjük őket, és ők is megismerjenek minket. Rájöttünk, hogy műhelyünk számára nagyon fontosak Jochen Bockemühl írásai. Kerestük a kapcsolatot vele, és azokkal a külföldi szakmai csoportokkal, akik kutatásaira támaszkodnak.
Ismét Kálmán István segített, hogy megtörténjék az, ami a továbbiak számára nagy jelentőséggel bírt: kiutaztunk Dornachba, és meg-ismekedtünk Jochen Bockemühllel, aki szívesen, tanítványként fogadta csoportunkat. Mesterre találtunk, és ez éveken keresztül nagy lendületet adott közös munkánknak.
Mire megtaláltuk mesterünk, ösz-szegyűlt a cégalapításhoz szükséges alaptőke is, és 1990-ben megszülethetett a nyolc tagú Pagony Táj- és Kertépítész Bt, valamint felvételt nyertünk a Kós Károly Egyesülésbe is. Ez utóbbitól azt reméltük, hogy hasonló szemléletű cégekkel összefogva könnyebb lesz fiatalságunkból eredő hátrányainkat leküzdeni. Ez a mi fejünkben nem a "farvizén hajózást" jelentette.
Úgy gondoltuk, a mások tapasztalatából való tanulás igénye, a közös érdeklődés, az összekapcsolható munkaterületek miatt helyünk van egy olyan egyesülésben, mely elsősorban építészirodákat fog össze, olyanokat, melyekben sok nagyszerű, az antropozófiát forrásnak tekintő építész dolgozik.
A cégalapítás után, amikor a dolgok már élesben zajlottak - többek között fizetést kellett osztani -, a gazdasági, vezetési, menedzselési ismeretek hiánya hamar megmutatkozott, valamint nyilvánvalóvá vált, hogy főleg a fiatalabbak idegenkednek mindenfajta merevebb belső struktúrától, hierarchiától. Meglehetősen távol álló fogalmaink voltak a "munkahelyről", és így egymásnak feszültek az egyéni stratégiai elképzelések. Kiderült, hogy nem készültünk fel eléggé a hármas feladatból, elveinket nem tudtuk aprópénzre váltani. Akadt viszont valaki, aki fantáziát látott a fiatal csapat "felkarolásában", és úgy érezte, munkamegbízásai alapján jogot formálhat arra, hogy véleményét ránk erőltesse, "rendet teremtsen" közöttünk.
Nehéz, az iroda szétválásához vezető időszak volt ez. Nem egész egy évvel megalakulásunkat követően hárman kiváltak és új irodát alakítottak, elvíve minden, korábban a Pagony Irodának ígért munkát. Mi, akik igazunk tudatában a Pagonyban maradtunk, a váláskor még nem is sejtettük, hogy közös ismerőseink minket hibáztatnak majd a történtekért, s ezért munka nélkül maradunk. Máskülönben is nehéz korszak következett. 1991-92-ben az irodát két ember működtette és tartotta fenn, jobbára tervezési pályázatokból. A másik három akkor éppen vagy újra GYED-en volt, vagy halasztása miatt még nem fejezte be az egyetemet.
A válságos időszakban is rendszeresen folytattuk a műhelymunkát. Kádas Ágnes, akit szintén vonzott a természet megismerésének bockemühli módszere, fordításaival és tudásával segített ebben. Neki köszönhetjük, hogy az Életösszefüggések című könyvet nagyon alaposan tudtuk feldolgozni. Többször együtt voltunk a Goetheanum Természettudományi Szekciója által szervezett Jochen Bockemühl által vezetett nyári vándortáboron, és a mester is több ízben eljött hozzánk több napos természet megfigyelési foglalkozások vezetésére.
1992-ben négyre, 93-ban újra ötre egészült ki a csapat. Ekkor ismét ki kellett találni, hogyan lehet egy öt fős irodát működtetni és eltartani. Újra megfogalmaztuk a gazdasági vállalkozás, természetismereti és tervezői műhely és az önbecsülő, de a másikat tisztelő belső rendű iroda hármas követelményét. Közben minden alkalmat megragadtunk, hogy tevékenységünket kifelé is elismertessük, néhány saját tervünket magunk kiviteleztük, hogy megfelelő színvonalú referenciamunkánk legyen, számtalan tervpályázaton indultunk és nyertünk, előadásokat tartottunk és cikkeket írtunk.
1993-ban kft-vé alakultunk, mert ez a vállalkozási forma jobban megfelelt a tervezés során személyes, a cég egészét illetően viszont azonos mértékű anyagi felelősségvállalás igényének. 1993-94-ben eddigi buzgalmainkat siker koronázta: jelentősen "felpörgött" az iroda tevékenysége, beruházásokat tudtunk eszközölni, gondolkozhattunk a cég külső megjelenésén is, befagyott kapcsolataink is kiengedtek.
Az 1995-ös év ismét fordulóponthoz vezetett. Az iroda ekkor valósította meg korábbi elhatározását: a Goetheanum Természettudományi Szekciója által rendezett nyári vándortábort Magyarországra hívta, és azzal közösen rendezte meg a Dörögdi-medencében. Ehhez kapcsolódóan a szekció vándorkiállítását is bemutatta magyar nyelven a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Sajnos más értelemben is fordulat következett be, a választások utáni gazdasági pangás az iroda felé jövő megrendeléseket is visszavetette, tehát anyagilag újra rossz évünk volt. Ugyanakkor a közös rendezvény tapasztalatai megváltoztatták a Goetheanumhoz fűződő korábbi viszonyunkat, amit, bár rengeteg energiát fektettünk a rendezvények megvalósításába, mégsem éreztünk partnerinek. Hiányzott a megfelelő szociális érzékenység, így nem érezték eltérő lehetőségeinket, kiderült, hogy számunkra és számukra más volt a fontos, a cselekedeteinket meghatározó értékítélet nagyon eltérő volt. Ez a csalódásnak nevezhető élmény persze nem arra vonatkozott, amit és ahogyan tanítottak, hanem az
együttműködési területekre. Akkor úgy tűnt, nem leszünk képesek újra részt venni nyári találkozón.
Persze az élet nemcsak az irodából állt, időközben a fiatalok is családot alapítottak, nekik is meg kellett oldani lakásgondjaikat, és amint ez megoldódott, születtek új gyerekek is, többen pedig posztgraduális továbbképzésen vettek részt.
1997-re már heten lettek a pagony gyerekek, és a továbbképzések eredményeként egy környezetvédelmi szakmérnöki, egy terület- és települéíejlesz-tési szakmérnöki diploma és két kandidátusi értekezés is született. Megrendeléseink mennyisége és nagyságrendje is jelentősen növekedett.
Magunkra találtunk szellemi és cselekvési irányultságunk reprezentálásában és kapcsoltépítésünkben is. Köztér-közösségi tér címmel pályázatot és tíz napos alkotó tábort szerveztünk fiatal egyetemistáknak. Az elkészült művet ökumenikus misével Talián-dörögd lakosságával közösen ünnepeltük. Ars Topia néven létrehoztunk egy alapítványt, mert úgy éreztük, szükségünk van erre a társulási formára nonprofit tevékenységünk folytatásához, kibontakoztatásához. És végül mégis elment valaki a Goetheaneum nyári táborába.
Az 1998-as év - reméljük a fellendülés előjeleként - áthúzódó nagy munkák mellett új munkákkal kezdődött. Felépítettük az Ars Topia idei programját is. 1998 tavaszán a természet és az ember viszonyát feltáró, a környezetszennyezésre és a természet leépülésére, illetve ezek megoldására vonatkozó gondolatokat elemző előadás-beszélgetés sorozat elindítását tervezzük. Elhatároztuk, hogy elutazunk az oroszországi Kalugába, mert Jochen Bockemühl oda tervezi idei nyári vándortáborát, és kíváncsiságunk mellett ezt a merész vállalkozást jelenlétünkkel is támogatni szeretnénk.
Ennyi a Pagony Táj-és Kertépítész Iroda rövid élettörténete. Az az érzésem róla, hogy nem volt megírva a "nagy könyvben", csak azért történt így, mert szabadon és kellő komolysággal határoztuk el, hogy megcsináljuk és folytatjuk, akkor is, amikor a külső körülmények és felkészületlenségünk ezt megakadályozni látszottak. Minden bizonnyal személyes sorsunk más medret is találhatott volna, de a "Pagony" nem alakulhatott volna másképp, mert az pontosan az és olyan, amivé mi formáltuk: egy vállalkozás a saját magunk által megfogalmazott hármas feladat megvalósítására.
Budapest, 1998 február 19-én
Illyés Zsuzsanna
az iroda tagja
Pagony a Józsefváros közepén
Ha az ember abban a nem túl szerencsés helyzetben van, hogy a belváros egyik legforgalmasabb utcájában, egy második emeleti lakásban él kétéves gyermekével, akkor rövid idő alatt a térség játszótereinek szakértőjévé válik.
Az idei őszön a játszótéri törzsközönség között futótűzként terjedt a hír, hogy új park nyílik a Horváth Mihály téren, védett, körülkerített hely, igazi fajátékokkal. Mégis nem túl nagy optimizmussal indultunk el egy délután megvizitálni a beharangozott létesítményt, hiszen a Rákóczi tér tőszomszédságában nem sok jóra számítottunk.
Az estébe nyúló délután azonban pozitív csalódást hozott. A belváros forgatagában valódi pagonyra leltünk, egy miniatűr Micimackó-birodalomra, ahol Bagoly a magaslesnek beillő mászóka tetején várja látogatóit, kőfolyó kígyózik Malacka mászókája - ahol persze tilos az A - és Micimackó "Kovács János" feliratú háza között, amely kívül-belül megmászható; van igazi elefánt-csapda, és Kanga ugrásra készen ül a csúz-da tetején. Kis tábla jelzi a helyet, "Ahol nem járt menyét" és "Füles mélázóhelyét" és az "Északi sark felé"-t, és ezernyi játéklehetőséget kínál a gyep, a hét fenyőfák, a kis sziklák és a nagy kövek. Rövid nyomozás után sikerült megtalálnom Szűcs Gábort, a Pagony Táj- és Kertépítész Iroda munkatársát (a névegyezés véletlen!), aki a kert tervezője volt, s aki (micsoda véletlen!) munkája egyik forrásának az antropozófiát tartja. A következő riport vele készült.
(Mesterházy Mária) MM.: Hogyan jött, jöhetett létre ez a játszótér pont itt?
(Szűcs Gábor) SzG.: Az Intercom Kft ebben az évben dobja piacra a Micimackó-filmet. Az egyik reklám menedzserben, Tamás Dorkában felmerült az ötlet, hogy a reklámkeretet egy játszótér felépítésére fordítsák, erre azonban kevés volt a rendelkezésre álló összeg. így kezdtek el kapcsolatot keresni az önkormányzatokkal, s végül a VIII. kerület mutatott készséget az együttműködésre, mivel a Horváth Mihály téren tavaly már megkezdték a játszótér átépítését. Az 5,4 milliós költség egyharmadát az Intercom, fennmaradó részét az önkormányzat vállalta.
MM.: Ilyen körülmények között mennyire kaptál szabad kezet a tervezésben?
SzG.: Nagyjából szabad kezet kaptam. Az Intercom egyetlen kikötése volt, hogy a videón szereplő figuráknak valahogy meg kell jelenniük. Az önkormányzat eleinte ragaszkodott a meglévő fémhintákhoz, de mondtam, erről szó sem lehet. Azt is szerették volna, ha egyes elemek betonból készülnek, de én ragaszkodtam a csupa természetes anyaghoz.
MM.: Hogy fogtál neki a munkának? Mi volt a kiindulópont?
SzG.: Elővettem a Micimackó könyvet, és elkezdtem gondolkozni, hogy lehet felfűzni, kivetíteni ezt a történetet az adott térre. Sokat segített a kis térkép a könyvben. Egy-két fontos kép kimaradt, helyszűke és az anyagi keretek végessége miatt.
Az első egyeztető tárgyalásra készített alaprajz a munka során nem nagyon változott, inkább a részletek finomodtak. A teret Malacka háza, a hinta és a bejárati kapu fogja össze, ezek hasonló, mahagóni színűek. A csúzdához egész más színt akartam, ennek kialakításában pedig a véletlen játszott közre. Eredetileg egész más árnyalatú kéket terveztem, de ilyet sikerült kikeverni, s amikor lefestettük, valami döbbenetes dolog történt. A környéken lődörgő cigánygyerekek odarohantak, és rávetették magukat. "Nézd már, milyen jó kék!" - kiabálták, s érezhető volt, hogy igen, ez az ő színük. Sajátjuknak érzik. Ott kellett hagyni. A környék gyerekei egyébként végig nagy lelkesedéssel segédkeztek a játszószerek készítésénél, és amikor lehetett, más munkálatoknál is.
Az elefántcsapda esetében úgy gondoltam: csináljunk egy negatív mászókát.
MM.: Tapasztalatom szerint ez az egyik legsikeresebb játék. Pedig semmi különös: egy két oldalán lépcsős, másik kettőn lejtős, deszkával borított gödör, amelyet átlósan egy farönk ível át. Mik voltak azok a főbb elvek, melyek a játszótér kialakításában vezettek?
SzG.: Először is az anyaghasználat. Csupa természetes anyag van, a játékok nyers fából - tehát nem fűrészáruból - készültek, és festettek. A talaj kialakításánál arra törekedtem, hogy minél több anyagminőség jelenjen meg: a terméskő, a gyöngykavics, a fű, a fa-kéreg - utóbbi jelképezi a kőfolyó mellett a patakparti mocsaras részt. A gyerek mindegyiken másképp-másképp tud járni, tapasztalatokat szerez a különféle anyagminőségekről, s ennek megfelelően átrendezi a mozgását.
A kert növényeit csupa Magyarországon honos fajból válogattam össze. A bokrok tövébe évelőket is szerettem volna, de erre már nem futotta a pénz, ahogy egy kis forrás kialakítására sem. A honos növényfajok közül talán a hét fenyő lóg ki, ez viszont kihagyhatatlan a történet szempontjából. Persze arra is kellett figyelni, hogy a növények bírják a városi klímát, és ne legyen köztük mérgező termésű.
A játékok esetében az a szándék vezetett, hogy másfél évestől tizenkét évesig mindenki megtalálja a nekivalót. A pici gyerekeknek készültek a homokozók, egyik oldalukon farönkökkel, amely mellé a homok fel van bucizva -ezzel azt szerettem volna elérni, hogy kicsit térben is meginduljon a fantáziájuk. Nekik szolgál Füles kuckója, hiszen a kicsik szeretnek egy védett zugba be-kucorodni, és számukra készült Tigris és Nyuszi rugós hintája, amit a nagyok már nem élveznek; mindez a hét fenyők kis dombjának tövében.
A nagyok pedig próbára tehetik bátorságukat, ügyességüket a mászókákon.
Fontos volt, hogy készüljön hinta is, mert a hintázás egyfajta térérzékelés, a kint és bent, fönt és lent pólusainak megélése, átbillenés a tér különböző síkjain.
Mindenképpen szerettem volna, hogy legyen egy házikó, mert ezeket általában szeretik a gyerekek. Micimackó háza mögé dombot húztunk, imádnak felmászni a házra, a tetőt csúzdának használják, pedig ez benne sem volt a tervben.
A kerítéssel pedig azt szerettük volna bemutatni, milyen természetes és hagyományos módjai voltak a kerítkezésnek, s ez egyben még intimebbé teszi a teret. A figurákat is fából faragtattuk, és arra törekedtünk, hogy ember- illetve gyerekléptékűek legyenek. A gyerekek melléjük ülnek, simogatják, keksszel etetik őket - ez már a szerepjátékokhoz tartozik.
A bejárat kialakításával az volt a célunk, hogy a tér ne csak egyszerűen kinyíljon; három fa, néhány cserje, Füles figurája megakadályozzák, hogy a terep egyből átlátható legyen. Ezáltal az ember kicsit lelassul, széttekint - konkrétan érzékelhetővé válik az átlépés egy másik térbe.
MM.: A játszóterek nagy része úgy épül fel, hogy van egy központi elem -ez általában a homokozó -, itt játszanak a gyerekek, körben pedig padok vannak a felnőttek részére. Ez egészen másfajta felállást sugall, mint a Micimackó játszótér. Ott a gyerek játszik, a szülő pedig kívülről nézi, vigyáz rá, pihen. Itt ellenben nincs mese, a szülőnek is mennie kell a gyerekkel - főleg a kicsikkel -, így mindenképpen bevonódik a játékba. Mégis, nem érzed úgy, hogy hiányzik egy központi, összefogó elem?
SzG.: A történetben sincs központi elem. A központ az emberben belül van. A körbejátszás során kerül középre. Gyengébb lenne, ha volna közepe. A felnőttek számára egyébként az is fontos, hogy sikerült egy bensőséges teret létrehozni, mosolyognak, felfedezik, visszahozza a gyermekkori emlékeket.
MM.: A szülők egy része viszont aggódik, mert túl veszélyesnek érzik a játékokat. Magasak, mi lesz, ha leesik... beütheti a fejét a kövekbe... a kötéllétra mozog alatta, lepottyan... a csúzda túl meredek, kieshet... Mit gondolsz erről?
SzG.: Attól függ, honnan nézzük. Például az aszfalt a hinta alatt kicsit durvább dolog. Valóban lehet veszélyes a játszótér, amennyiben olyan világot talál itt a városi gyerek, amely számára ismeretlen: új anyagok, más koordinációs élmények. Új világot fedez fel, s ebből adódhat veszély. Mondjuk, leeshet a Bagoly házáról. Ahogy egy falusi gyerek a diófáról. Ott ez belefér - városban azonban máshogy fogják fel. Ha túlzottan vigyázunk egy gyerekre, ingerszegényebb környezetet hozunk létre körülötte, és kevésbé lesz felkészült a jövőjével kapcsolatban.
MM.: Úgy tudom, ennek kapcsán problémáid merültek fel az önkormányzattal...
SzG.: Az a probléma, hogy a mai napig* nem fizették ki a tervezési díjat, mert az utolsó pillanatban, amikor már minden elkészült, kitalálták, hogy hozzak egy igazolást arról, hogy ez a játszótér megfelel a magyarországi szabványoknak. Ez egyébként a szerződésben nem szerepelt. Ráadásul magyarországi szabvány nem létezik. Utánanéztem a nemzetközi szabványoknak, amelyeknek meg is felel.
Itt egyszerűen a felelősség kérdéséről van szó. Ezért ki fogunk tenni egy táblát, hogy a gyermekek szülői felügyelettel játszhatnak a kertben, így az önkormányzatot nem terheli felelősség, az esetleges statikai hibákért pedig különben is én felelek.
MM.: Kérlek, mondj még néhány szót a Pagonyról, mint irodáról.
SzG.: 1990-ben alakultunk, jelenleg öten vagyunk, s mi hat éve együtt is dolgozunk. Az ország egész területéről kapunk megrendeléseket, tervezünk családi ház kerteket, intézmények, iskolák, óvodák, üzemek kertjeit, falusi és kisvárosi köztereket, végzünk környezetvédelmi hatástanulmányokat. Alapvető célunk volt, hogy ne csak iroda legyünk, hanem egy közös tanulási folyamat részesei. Szemináriumokat szerveztünk, amelyekbe másokat is bevontunk, s aztán egyre inkább az oktatásban is résztvettünk saját tudásunkkal.
MM.: Mi a szellemi forrása ennek a munkának?
SzG.: Az antropozófiai gondolkodás kínált olyan hátteret, ami által úgy tapasztaljuk meg a világot, hogy egyszersmind jelenlétünkkel részesei legyünk. Öt évig jártunk ki Bockemühl professzor szemináriumaira Svájcba, az ő tájszemlélete, megközelítési mód-ja adta az egyik alapot, amit igyekszünk beépíteni saját munkáinkba. A gazdasági működésben is igyekszünk Steiner gondolataiból meríteni. Nagyon nehéz, mert ez így eddig a világban nem létezett, ahogy Steiner kigondolta, ki kell találni, hogyan lehet a napi életbe belevezetni, s meg kell vele küzdeni, tudatossá kell tenni. Gazdasági működésünk egyik alapja, hogy próbálunk szociális szempontokat is figyelembe venni. Az egészéves gazdasági tevékenység áttekintése után átbeszéljük, ki milyen élethelyzetben volt az év során, akinél szükséges, próbáljuk a gazdasági kiesést kompenzálni.
Nagyon sokat küzdünk vele, mert nehéz mindezt mérlegelni, átgondolni, sokkal egyszerűbb lenne tisztán a pénzekről beszélni. Nehéz, de fontosnak tartjuk, mert adott esetben ez által egy ember vissza tud kerülni a közösségbe. Talán már nem lennénk együtt, ha ez nem így lenne.
MM.: Van valamilyen kapcsolatotok Waldorf-iskolákkal?
SzG.: Az első solymári iskolaterv kapcsán készítettünk egy 56 oldalas tanulmányt, amelyben összefoglaltuk azokat az elveket, melyek alapján egy Waldorf iskola kertjét, udvarát ki lehet alakítani, ezen kívül több iskolával indult el kapcsolatunk.
Kedves szülők, ha előfordulna, hogy egy napon semmi dolguk nem akad, jusson eszükbe Micimackó kis pagonya a város közepén. Szabad az A.
A Pagony Iroda pedig szívesen nyújt segítséget az iskolák, óvodák udvarának, kertjének megtervezésében.
*Megjegyzés: a riport 1997. októberében készült. A VIII. ker. Önkormányzat a tervezési díjat azóta 11998. március 2-án/ kifizette az Irodának.
Az Ita Wegman Alapítvány 1993-ban alakult meg Budapesten. Alapvető célkitűzése a Rudolf Steiner és Ita Wegman által megalapított antropozófiai gyógyászati impulzus magyarországi megismertetése és elterjesztése. Az alapítványt a Dr. Rudolf Hauschka által alapított WALA gyógyszergyár/Németország, Eckwálden/, a BIOKÖR Kft (Budapest), valamint Frisch Mihály, Kálmán István és Kari Kossmann /WALA/ magánszemélyek hozták létre.
Első gyakorlati lépésként az alapítvány a WALA cég gyógyhatású, "Dr. Hauschka" elnevezésű kozmetikumainak magyarországi forgalmazását kezdte meg. Ehhez kapcsolódóan az érdeklődő kozmetikusok részére évente szervez képzéseket és továbbképzéseket.
(Többek között Dr. Hilma Walter, Dr. Norbert Glas, Oskar Schmiedel, Dr. Eberhardt Schickler visszaemlékezései alapján)
Dr. Norbert Glas, aki éveken keresztül Ita Wegman közvetlen munkatársa volt, így ír visszaemlékezéseiben: "... Alig van még egy olyan ember, akinek a lényét olyan nehéz lenne ábrázolni, mint az Övét. Ahhoz ugyanis, hogy Dr. Wegmant valaki egy személyes beszámolóban leírja, azzal a képességgel kellene rendelkeznie, hogy ábrázolásában valóban teljes életet teremtsen. Mert Ő mindig az volt - tele eredendő elevenséggel, teljes ember, a teljes ember minden tulajdonságával..."
E. Zeylmans, aki tizenkét éven keresztül foglalkozott Ita Wegman életének kutatásával és megírta a "Ki volt Ita Wegman?" c. közel 1500 oldalas könyvét,* úgy nyilatkozott, hogy ez a tizenkét év sem volt elegendő ahhoz, hogy teljes valóságában megragadhassa - és még kevésbé, hogy érzékeltesse - Ita Wegman individualitását. A könyv csupán indítékot adhat valakinek, aki érdeklődik Ita Wegman iránt, hogy elkezdjen vele foglalkozni.
Dr. E. Schickler: "...a jövő gyógyászata, mely összehozott fiatal orvosokat és medikusokat, karmikus összefüggések megismerésén alapul. Dr. Steiner Dr. Wegmannal együtt azt kísérelte meg, hogy rámutasson a gyógyászatnak erre az új útjára. Ennek az eljövendő gyógyászatnak "sarkköve" Dr. Wegman volt. Mert ma is buzog az a forrás, mely együttműködésükből fakadt, (...) és arról van szó, hogy eljussunk ehhez a forráshoz. Azt hiszem, elmondhatjuk: életének az a hagyatéka, hogy ezt a forrást megnyitotta. Mindaz, amit később, Rudolf Steiner halála után a klinikán véghezvitt orvosokkal, fiatal medikusokkal, a nővérek és az orvosokat segítő munkatársak képzésével, vagy a gyógypedagógiai intézetekkel és a "Natura" folyóirattal, a számtalan konferenciával: röviden az orvosi élet teljes kialakításával, mindez mindig visszavezetett ehhez a kiindulóponthoz."
Az itt következő ismertetés** csupán élete fontosabb eseményeinek, az általa ösztönzött, a segítségével és támogatásával létrejött kezdeményezéseknek és intézményeknek a felsorolására vállalkozik.
Ita Wegman 1876. február 22-én született Jáva szigetén, holland szülők legidősebb lányaként. Apja egy cukorgyár igazgatója, később több gyár szuperintendánsa volt. Elemi iskoláit Probolinggoban végezte. Lakóhelyüktől az iskoláig kétlovas kocsi vitte minden nap a gyerekeket. Húga visszaemlékezései szerint Ita a közel egyórás úton gyakran és szívesen vette át a kocsistól a gyeplőt, hogy a lovakat gyorsabb haladásra ösztökélje - különösen, ha valaki megelőzte őket! Jó tanuló volt, és súlyt helyezett arra, hogy mindenből a legjobb legyen az osztályban. Az elemi iskola után húgával együtt magántanulók.
1891-ben, 15 éves korában Európába utazik, néhány évig itt tanul. Szünidei utazásain Európával ismerkedik.
1894-ben, 18 évesen visszatér Jávára. Kapcsolatba kerül és intenzíven foglalkozik a teozófiával. Zongorázni és énekelni tanul. A társadalmi helyzetükből adódó társasági kötelezettségek nem vonzzák, sokkal inkább érdeklik apja szociális intézkedései, melyeket az általa vezetett gyárakban valósít meg.
1899-ben apja megbetegszik, és az egész család végleg visszaköltözik Európába.
1900-ban kétéves gyógygimnasztikai és svédmasszázs képzést kezd Amszterdamban. Itt is kapcsolatban áll a teozófiával, és tagja lesz a holland társaságnak.
1902-ben kapja meg gimnasztikai diplomáját. Ezt követően Berlinbe megy, folytatja svédmasszázs és hidroterápiai tanulmányait. Barátnőjével közösen fizikoterápiai intézetet nyitnak. Megismerkedik a Teozófiai Társaság Német Szekciójának újonnan kinevezett titkárával, Dr. Rudolf Steinerrel. Ez a találkozás döntő befolyással van egész további életére. Rendszeresen hallgatja Steiner előadásait, majd egy beszélgetésüket követően személyes tanítványa lesz.
1905-ben határozza el - és ebben Steiner is megerősíti hogy orvosi diplomát szerez. Zürichbe megy, ahol először leteszi az érettségit, majd beiratkozik az egyetemre.
1911 júliusában orvosi diploma a zürichi egyetemen.
1912: doktori disszertációja. Utána néhány évig a gyógyászat különböző területein segédorvosi állások (Winterthurban, Liestalban), majd saját praxist és kis magánklinikát nyit Zürichben. Gyakran látogat Dornachba, hogy Rudolf Steiner előadásait hallgassa.
1920 tavaszán részt vesz Rudolf Steiner első orvosoknak tartott előadássorozatán. Ennek hatására határozza el, hogy magánpraxisát áthelyezi Baselbe, majd azt is, hogy Dornach közelében magánklinikát nyit.
1921 június 6-án Arlesheimben megnyitja kapuit a Klinikai-Terápiái Intézet, Ita Wegman magánklinikája.
Ezzel a tettével Ita Wegman megteremtette annak a lehetőségét, hogy az orvoslásnak az az új, hihetetlen perspektívát nyitó módja, melynek képe Steiner előadásaiban körvonalazódott, elindulhasson a gyakorlati megvalósulás útján. A klinikán rendkívül szoros együttműködés alakult ki Rudolf Steiner és Ita Wegman között. Steiner rendszeresen látogatta a klinikát, részt vett a betegekkel folytatott beszélgetéseken, tanácsaival, útmutatásaival segítette a megfelelő terápiák kialakítását. Ezzel együtt elindult az antropozófiai gyógyászat szükségleteinek megfelelő gyógyszerek előállítása is. A korábban növényi festékeket és az első Goetheanum építéséhez szükséges egyéb anyagokat gyártó kis kémiai labor Oskar Schmiedel vezetésével fokozatosan gyógyszergyártó laborrá alakult. Naponta kapta Steinertől vagy Ita Wegmantól az újabb és újabb megbízásokat, megoldandó feladatokat. A klinikát egyre több beteg kereste föl, így már egy év múlva bővíteni kellett. Hamarosan a labor is kicsinek bizonyult, újabb épületre volt szükség, hogy feladatait elláthassa.
1922 szilveszterén leég a Goetheanum.
1923-ban Ita Wegman több útjára elkíséri Rudolf Steinert, így többek között Angliába is, ahol augusztusban, Penmaenmawrben, a nyári konferencián Steiner orvosoknak is tart előadássorozatot. Szeptemberben Londonban, októberben Bécsben, novemberben Hágában hangzanak el orvosoknak szóló előadások. Közben Ita Wegman és Rudolf Steiner elkezdik közös munkájukat, az orvosi könyv írását ("Grundlegendes...")
Ugyanebben az évben alapítja Steiner az angol, német, osztrák és svájci antropozófiai társaságokat.
1923 december: Karácsonyi Gyűlés Dornachban, az Általános Antropozófiai Társaság és a Goetheanum Szabad Szellemtudományi Főiskolájának megalapítása. Ita Wegman a társaság elnökségének tagja, jegyzőkönyvvezetője és a főiskola orvosi szekciójának vezetője lesz.
1924 március: az orvosi szekció első körlevele.
Januárban és áprilisban előadássorozatok fiatal orvosok részére.
Május: Ita Wegman Steinerrel Prágába utazik.
Június 25-től július 7-ig gyógypedagógiai kurzus Dornachban.
Július 17 - 24: Steiner orvosi előadásai Arnheimben.
Augusztus 28 - 29: orvosi előadások Londonban.
Szept. 8-18: pasztorál-orvosi kurzus Dornachban (orvosoknak és a Christengemeinschaft papjainak közösen tartott előadások).
Szeptember 27: Rudolf Steiner betegségének kezdete.
Szeptember 28: Steiner utolsó nyilvános előadása.
Ugyanebben az évben Ita Wegman megveszi a "Sonnenhof'-ot Arlesheimben, mely részben a klinika bővítésére, részben testileg visszamaradt és lelki ápolásra szoruló gyermekek elhelyezésére és kezelésére szolgál.
Ugyanebben az évben alapítja Lauensteinben (Németország, Jéna mellett) az első gyógypedagógiai intézetet.
A Klinikai-Terápiai Intézet munkájához kapcsolódva elindul a gyógy-euritmia, a gyógyfestészet és a zeneterápia megalapozása és kifejlesztése.
1925. március 30: Rudolf Steiner halála.
1925 - 27: megjelennek Ita Wegman feljegyzései a Goetheanum c. folyóirat hírmellékletében "A barátokhoz" (An die Freunde) címmel
1925. május 2: ápolónőképző iskola nyílik Ita Wegman vezetésével a Sonnenhofban.
Május: antropozófiai konferencia Párizsban.
Június: Ita Wegman Dr. G. Wachsmuthtal (ő is az Általános Antropozófiai Társaság elnökségének tagja) részt vesz a bécsi antropozófiai konferencián, majd együtt utaznak Burgenlandba, ahol meglátogatják Bernstein várát és a közelében lévő antimonbányát.
Utazás Prágába, majd Karlstein várába.
November 10-17: orvosi konferencia és antropozófus találkozó Londonban.
1926 július: Ita Wegman folyóiratot indít "Natura" címmel az antropozófiai gyógyászat alapjainak és gyakorlati tapasztalatainak megismertetésére.
1926 és 1927: az arlesheimi klinika bővítési munkáinak ideje alatt Ita Wegman bérbe veszi Tessinben a Villa Solarit a betegek elhelyezésére.
1926 december: Ita Wegman vezetésével orvosok és orvostanhallgatók részére munkahét a Goetheanumban, mely során Steiner és Ita Wegman közös könyvével (Grundlegendes...) foglalkoznak. Ezt követően orvostanhallgatók munkacsoportokat alakítanak Frei-burgban, Münchenben, Tübingenben, Berlinben, Jénában, Utrechtben és Baselben, majd évente egy-két alkalommal találkoznak Ita Wegmannal az arlesheimi klinikán.
1927: orvosok továbbképzése a klinikán.
Július 25 - augusztus 5: nyári egyetem Skóciában, Garelochban, utána kirándulás lona és Staffa szigetére.
1928. július 20 - augusztus 1: Antropozófiai Világkonferencia Londonban, melyet Ita Wegman kívánságára Mr. D. Dunlop, az angol társaság vezetője szervez meg.
A gnadenwaldi (Tirol) klinika megnyitása.
1930. augusztus 2 - 30: Kamp de Stakenberg (nemzetközi ifjúsági találkozó) Hollandiában, azzal a céllal, hogy az érdeklődő fiatalok részére képet adjon az antropozófiáról, és kapcsolódási lehetőséget kínáljon számukra. A találkozót Európa-szerte újságokban, folyóiratokban, nyilvános fórumokon hirdették meg, és több ezer fiatal érkezett a közel egy hónapig tartó rendezvényre.
1931: Berlinben megnyílik az orvosi központ.
Ősszel a Hamborni Gyógypedagógiai Intézet megnyitása Paderborn mellett, Németországban, melyet
1932-ben Ita Wegman avat fel.
Május: utazás, melynek állomásai Zágráb, Szaloniki, Szamothrake, Szmir-na, Efezosz, Pergamon, Athén, Eleuzisz, Delfoi, Epidaurosz, Velence.
Szeptember: a londoni Kent Terrace Orvosi Központ megnyitása, melynek Ita Wegman a vezetője.
Ezekben az években sor kerül egy írországi utazásra is, ahol a régi misztériumhelyeket keresi föl.
1934: súlyosan megbetegszik.
1935: Ita Wegmant közgyűlési határozattal kizárják az Antropozófiai Társaság elnökségéből.
1936 - 37: megalapítja Asconában a Casa Andrea Chrístoforot és Brissago mellett, La Mottaban egy gyermekotthont.
1936: megnyílik az első párizsi gyógypedagógiai iskola. Ebben az évben Ita Wegman Izlandra és Svédországba utazik, meglátogatja az ottani gyógypedagógiai intézeteket.
1938: utazás Szicíliába. Utoljára látogat Angliába, ahol Bangorban (Wales, Penmaenmawr mellett) nyári antropozófiai konferenciát tartanak.
1939 június: utazás Bécsen és Magyarországon keresztül végig a Dunán, egészen Rutsukig, majd Várnába, Konstantinápolyba, Szófiába. A bogumilekkel foglalkozik.
1939. szept. 4-én balesetet szenved (kartörés).
1940 májusában áttelepül Asconá-ba, a Casa Christoforoba, de továbbra is rendszeresen ellátogat Arlesheimbe.
1943. február 23-án, arlesheimi látogatása alatt súlyosan megbetegszik és március 4-én meghal.
*J.E. Zeylmans van Emmichoven: Wer war Ita Wegman? Edition Georgenberg, 1990-1992
** Megjelent az "Ita Wegmans Erdenwirken aus heutiger Sicht" (Natura Verlag, Arlesheim, 1976) c. könyvben. Fordította: Kádas Ágnes.
Dr. Ita Wegman: A gyógyító művészet és Natura Istennő
(Natura 1/1. szám, 1926. július)
(részletek)
Ha valóban tudni akarjuk, hogy mit jelent gyógyítani, akkor mindenekelőtt azt kell világossá tennünk, hogy a gyógyítás üres szó, ha nem tudjuk helyreállítani (ismét létrehozni) az ember, a világ és a Föld közötti összefüggés megértését, mellyel a régi korok papjai, akik egyben gyógyítók is voltak, rendelkeztek. Akik a misztériumi iskolákban tanultak, azok számára ismert volt az embernek a kozmoszhoz, a bolygókhoz, a csillagokhoz, a Naphoz és a Holdhoz, a Földhöz és a Föld természeti birodalmaihoz való viszonya. A természet ismerete ezeknek a kapcsolatoknak a tudásán (ismeretén) alapult. Aki a természet megismerését kereste, az egyben a szellemet is kereste, melyet nem lehet megtalálni, ha ugyanakkor az emberben magában nem mennek végbe átalakulások. Ezért a régi korok tanítója azzal kezdte az oktatást, hogy a tanítványt elvezette az ember és a természeti birodalmak között fennálló kapcsolat közvetlen átéléséhez. Ezzel kirajzolódott egy meghatározott beavatási út, melyen a tanítvány számára megnyilatkozhattak a természet titkai a növényben, ásványban, állatban, és magának az embernek a titkai. Abban a korban az emberben még feltétlenül eleven volt a tudás, hogy a világ megismeréséhez az önismereten keresztül vezet az út. Ez az önismeret a kiindulópontja annak a beavatási útnak, mely végül elvezeti az embert a lét univerzális titkainak megismeréséhez. Erről a beavatási útról mesél nekünk Rudolf Steiner. (...)
Aki tehát gyógyítani akar, az soha nem fog eljutni a gyógyítóművészet tudásához anélkül, hogy ne kapcsolódna össze ezzel a beavatási tudással, ne tanulná ezt, vagy ne keresné maga a szellemi világba vezető utat.
Nos, a mi korunkban, amikor minden absztrakttá vált, és a szellemi világra vonatkozó minden tudás elveszett, akkor a kultúra olyan megújítására van szükség, mely ismét a misztériumi tudáshoz vezet. Csak e megújításból származó impulzus virágoztathatja föl az emberi élet minden területét. A szellemi életnek ezt a megújítását tette lehetővé az, hogy Rudolf Steiner a beavatási tudást ismét megelevenítette, újra megalapította és - a szellemi világból megszülve - a mai kor számára alkalmas módon nekünk ajándékozta.
Korábbi időkben magától értetődő volt, hogy aki a lét titkainak megértéséhez akart jutni, annak az újraszületésről, a reinkarnációról szóló tudásból kellett kiindulnia. Ma ezt az újraszületésről szóló, elfelejtett tudást kell ismét tudatosítani és előtérbe állítani. Az élet metamorfózisa rejlik benne, és az élet metamorfózisát mindenütt megtaláljuk, fizikailag mindenütt felismerjük, az újraszületés törvényének fizikai bizonyítékai mindenütt jelen vannak, ha keressük őket.
A metamorfózis-tant, melynek kezdeteit Goethenél találjuk meg, anélkül azonban, hogy ő céltudatosan tovább tudta volna vinni, Rudolf Steiner világosan és átfogóan megalapozta.
Ebből a metamorfózis-tanból kiindulva alakította ki Rudolf Steiner azt a tanítást, mely a mai kor számára a beavatási tudomány megelevenítésének kezdetét jelenti. A mai beavatási út a metamorfózis-tanon keresztül vezet, hogy azután a lelki erők, temperamentumok, érzékek, elemek stb. átélésében folytatódjon.
Az új gyógyítóművészetnek lényeges része ez az élet metamorfózisáról szóló tanítás. És minthogy az orvosnak vagy a gyógyítónak magával az emberrel van dolga, következzék most néhány utalás az emberben föllelhető metamorfózisokra. Rudolf Steiner utalt az emberi organizáció hármas tagozódására: a fejrendszerre az ideg-érzékszervi rendszerrel, a végtagrendszerre az anyagcsererendszerrel, a mellkasi organizációra a légzési és a keringési rendszerrel, és arra az átalakulásra, mely az egyik életből a másikba lépés során megy végbe - amikor a végtag-ember erői a fejet alakítják ki, úgyhogy azt mondhatjuk, a mostani élet feje a korábbi élet átalakított végtagrendszere. így a fejünkön lévő szem a korábbi inkarnáció veséinek metamorfózisa, a fül képződése az epével és a léppel áll összefüggésben mégpedig úgy, hogy a bal fület az epe erői, a jobb fület a lép erői alakítják. A beavatási tudomány azt is tanítja, hogy az epe és az epehólyag a Mars bolygóval, a lép pedig a Szaturnusszal áll összefüggésben. így azt is tudjuk, hogy a jobb fülhöz a Szaturnusz, a balhoz pedig a Mars erői kapcsolódnak; ezzel létrejön egy lem-niszkáta, ha a bal fület az epetájékkal, a jobb fület pedig a léppel összekötjük. Minden emberi képződmény formájában rátalálunk ilyen lemniszkátákra, és a bolygók pályája szintén lemniszkátát ír le. Mindezek olyan nem lebecsülendő kiindulópontok az ember megértéséhez, melyek a gyógyítás megtermékenyítéséhez vezethetnek, és amelyekről a későbbiekben szó lesz.
De a terápia nem egyedül a metamorfózis-tanból meríthet felbecsülhetetlen ösztönzéseket, és nem egyedül ezzel tanulhat meg bánni a jövő gyógyítóművészetében, hanem ösztönzést kaphat a Natura istennő mellett álló segítőktől, a hét szabad múvészet hordozóitól, a bolygószellemek szolgálóitól. Mai, mindent absztrakcióba merevítő korunkban a hét szabad művészet is puszta absztrakcióvá vált. A szabad művészetek mögött álló lényszerű-istenit elfelejtettük; már csak a nevüket tudjuk: grammatika, retorika, dialektika, aritmetika, geometria, zene, asztronómia. Az a fontos, hogy a hét szabad művészet lényét ismét elevenen megragadjuk és ösztönzésüket befogadjuk, hogy ez által az ösztönzés által is megtörténhessen a gyógyítóművészet kitágítása. Hogy mit jelent ez a kitágítás, és a jövőben hogyan mehet végbe, erről a további írásokban lesz szó.
Dr. Ita Wegman: A misztérium-történet egy darabja - tekintettel a gyógyítóművészet szellemtudományos kitágítására
(Natura M/6-7. szám, 1928. dec. - 1929. jan.)
(részlet)
„... Ma az előtt a szükségszerűség előtt állunk, hogy túllépjünk a dolgok pusztán gondolati-fogalmi megragadásán, és ismét behatoljunk az eleven világtitkokba. Az emberiség számára elérkezett a pillanat, amikor ismét elvezettetik ehhez a tudáshoz.
Ha külsőleg el is némult ez a világtitkokra vonatkozó tudás, nem veszett azonban el. A szellemi kontinuitás mindaddig fönntartatott, míg elérkezett az idő, amikor új formában ismét fölragyoghatott a Földön, mégpedig olyan formában, melybe összeáramolhattak a Földön egyszer már jelenvolt szellemi áramlatok, és amely képes volt a legkülönbözőbb embereket önmagában egyesíteni.
így az antropozófia újra szellemi centrummá válhatott a Földön. Mert az antropozófia nem halott tan, hanem ébresztő bölcsesség azok számára, akik tudják róla, hogy föltámasztott misztériumi bölcsesség. Ha az ember összekapcsolódik vele, akkor megtermékenyítően hat az élet minden területére, és így a korábbi egység, a tudomány, a művészet és a vallás egysége újból létrejöhet.
Ami az antropozófia által misztériumi tudásként gyógyítóművészetünkbe beleáradt, az ismét kapcsolódik pl. a fémek titkához, amit az eleuziszi misztériumokban ápoltak - jóllehet teljesen megváltozott formában. Egykor a fémeket megismerési eszközként alkalmazták; ma, a szellemtudományos gyógyítóművészetben gyógyszerként szolgálnak.
Az efezoszi misztériumokban kozmikusán átélt emberi, állati, növényi létesü-lésre ismét rátalálunk az emberi mikrokozmosz folyamatainak megismerésében, ahogy ezt gyógyítóművészetünk gyakorolja.
Az állatok létesülése - mint tudjuk - a földfejlődésnek azzal a stádiumával függ össze, melyben a környezetből a mész a Földre lerakódott. A növények létesülése pedig a földkéregbe behatoló kozmikus sugárzásokkal függ össze: ott, ahol a Föld létesülési folyamatában a kovaszerű kikristályosodott, a földkéreg átjárhatóvá vált a kozmikus erők számára.
Amit egykor a misztériumokban világlétesülésként átéltek, azt az antropozófus orvos az ember mikrokozmoszában figyeli meg. Az emberi érzékszervekben és azok befelé folytatódásában, az idegekben ismét megtalálja azt a kozmikus-átjárhatót, ami az efezoszi tanítványnak kovaként nyilatkozott meg: és az idegi-érzékelési szervek megbetegedéseinél a kovasavat gyógyszerként alkalmazza.
Amit Efezoszban a világlétesülés mészfolyamataként az állatvilággal összefüggésben szemléltek, az a mi antropozófus gyógyászatunkban ismét föléled, mint belátás: ahol az emberben az asztrális túl erősen föllobban, ott a mész lehet a gyógyító ellenszer, így metamorfozálódik mikrokozmikus megismeréssé a makrokozmikus megismerés.
Továbbá azt, ami érzékfeletti törvényszerűségként működik a művészetben - mint pl. az euritmiában mint mozgásművészetben -, azt akkoriban Efezoszban az étertestben élték át a bolygószférák által. Ami korábban érzékfeletti átélés volt, azt ma-bele lehet vinni a végtagok fizikai mozgásába, és fizikai formákkal művészileg kifejezésre juttatható, vagy akár gyógyítási célokra is fölhasználható.
Másfelől a misztériumdrámáival is olyan mindent átható misztériumi tudást adott nekünk Rudolf Steiner, mely az összes korok misztériumi tudását egyesíti magában abban a formában, amelyben a mi korunknak szüksége van rá.
Jóllehet minden átalakult, mégis mindenben felismerhető a metamorfózis. Ami korábban tudásként már betöltötte hivatását, annak most össze kell kapcsolódnia az élettel, azzal az erővel, mely Krisztussal bevonult az emberbe. Mert ezzel az egész világmindenség, és lénye mélységeiben az ember is átalakult."
Ita Wegman összegyűjtött feljegyzéseit, melyek 1926-40 között a Natura c. folyóiratban jelentek meg, 1974-ben „lm Anbruch des Wirkens für eine Erweiterung der Heilkunst nach geis-teswissenschaftücher Menschenkunde" címmel adta ki a Natura Verlag, Arlesheim, Schweiz. Mindkét írást ebből a kötetből választottuk ki. Fordító: Kádas Ágnes
G. Kniebe:
A gyermek a második hét évben
Gyermekeink épp a hetedik év küszöbén kerülnek iskolába, felső tagozatba lépésük pedig a harmadik hét év kezdetére esik. Az osztálytanító, aki ezalatt végigkíséri őket, központi alakká válik számukra. Az a viszony, amit Rudolf Steiner "szeretett tekintélyinek nevez, minden arra "méltó" felnőtt iránt kifejlődik a gyermekben; és rendkívül fontos, hogy ez különösen az osztálytanító irányában létrejöhessen. Mi ez a tekintély?
Rudolf Steiner fáradhatatlanul beszél erről. Azt mondhatjuk, hogy ez az egyik legnagyobb emberismereti felfedezése. Ahhoz azonban, hogy ezt leírhassa, egy olyan szót kellett használnia, a tekintélyt, amely általában mást jelöl, mint amit Steiner tulajdonképpen gondolt. A steineri és a megszokott jelentés ott érintik egymást, ahol arról van szó, hogy a felnőtt mond valamit a gyereknek, amit az azután meg is tesz. A különbség akkor derül ki, ha rákérdezünk a "miért"-re.
Tekintély alatt általában olyan elismerést értünk, amely a hatalomra épít. Ha ez a tekintély működik, akkor nem kell a hatalmat érvényesíteni - de hogy érvényesíthető, ez alapozza meg a tekintélyt. A pedagógiai téren kívül az "autoritás" olyan ember, akiben megbíznak, mert megfelelő tekintélyt vívott ki magának. A gyermek más alapon ad bizalmat, mint pl. egy felnőtt, mondjuk, egy tudósnak. Ezt a bizalmi bázist kell megértenünk.
A mai Ankarában egy templom falán megtaláljuk Augustus császár végrendeletét, melyben az uralkodás két formáját nevezi meg: az "auctoritas"-t és a "potestas"-t. A "potestas", azaz a hatalom, nem tartozik a pedagógiához. Az "auctoritas"-t szeretnénk a gyermekhez mérten megragadni. Az "auctoritas" itt olyan viszonyt jelöl, melyet önként elismer az, aki érzi. A vezető nem kényszerítheti ki. Steiner felfedezése, hogy az egészséges gyermekben elementáris vágy van ilyen vezetésre. Először, mintegy ösztönösen, minden tanárral kapcsolatban belemegy egy ilyen viszonyba, ami eleinte a minden kérdés nélküli igazodásban jut kifejezésre, amit később, kb. a kilencedik életévtől finom rokonszenv hordoz. A gyermek vágyik arra, hogy egy felnőttre felnézhessen, és a felnőtt olyan mértékben fog méltónak mutatkozni erre, amennyire maga benne áll a folyamatos iskolázásban. A felnőttek tántoríthatatlan keresése és tanulni-akarása a leghatásosabb nevelési eszközökhöz tartozik. Ekkor fognak a leginkább megfelelni a gyermek kívánságának: hogy tanárát szeretni szeretné; mert a gyermek sokszor megdöbbentő biztonsággal érzi és sejti felnőtt embertársai lényét...
Heinz Zimmermann, Thomas Stöckli:
A tanterv, mint pedagógiai kutatási feladat
Ebben az írásban számos adatot, utalást, ösztönzést, tapasztalatot és emberismereti alapot találhatunk az 1-8. osztályos tantervhez. Ezek élete azonban csak a gyermekekkel folytatott munka során kezd kibontakozni, csak ekkor válik a tanár individuális tapasztalatkincsévé. Ezeket a tapasztalatokat azután a személyes feldolgozásban és a tanári konferenciák közös pedagógiai munkájában lehet értékelni és belőlük a megfelelő ismeretekhez jutni. Ezzel a tanterv minden iskolában pedagógiai kutatási feladattá válik; a kollégium tagjai részéről egyre átfogóbb megvilágításba kerül és egyre világosabban eleven egészként válik átélhetővé és kutathatóvá. A következőkben bemutatunk néhány lehetséges kutatási irányt.
1. A tanterv összefüggései
A Rudolf Steiner által megfogalmazott tanterv-eszme olyan utat mutat az osztálytanítónak, melyen a világot a gyerek számára összefüggő kozmoszként teheti tanítási élménnyé: "Ha a tanterv ábrázolásában az oktatás egyes kategóriái szükségszerűen egymástól elválasztva lépnek is föl, mégis mindig tekintetbe kell venni, hogy az osztálytanítónak ezeket az egyes kategóriákat az oktatásban erősen össze kell fognia, úgy, hogy a gyermek a világot ne egyes tudásterületekre szétszakítva élje át, hanem csodálatosan rendezett, egységes kozmosznak érezze." Ez később az életben - a tudományos irányok és foglalkozások szükségszerű specializálódásában - olyan belső élethangulatot fog adni, amely a modern lelki szétszakítottság ellenében hat.
Az egyes szakterületek - mint pl. történelem és földrajz - közötti összefüggésekből nagyon sok nyilvánvaló. De a földrajzhoz hozzátartozik egy adott terület növény- és állatvilága is; vagy a történelembe bevonhatjuk a matematika egyes területeit is (pl. piramisépítés); sőt, Görögország és az olimpiák tárgyalásába a tornaórákat is. Az ilyen oktatási területek átfogó megragadásához éppúgy hozzátartozik a rajzolás, a festés, a formázás, mint a megfelelő versek vagy dalok, vagy éppen a tanulók fogalmazásai.
Steiner mindig megpróbált az ilyen nyilvánvaló összefüggéseken túl az egyes szakterületek nehezen megragadható kapcsolataira is rámutatni, hogy a tantervben élő teljesség a gyermek számára hatékonnyá válhasson. Példái közül első hallásra sok zavarba ejtőnek tűnik; ezek csak a fizikai-organikus, lelki és szellemi hatásokat összefüggésükben megragadó, elmélyített emberismerettel érthetők meg. Ezzel a tanárok intenzív együttdolgozását is ösztönzi: "Jó, ha egyszerre átlátjuk, amit az egész tanterv kínál; mert ezzel mintegy rá fogjuk szoktatni magunkat a többi tanárral való együttdolgozásra, különösen, ha látszólag valami nincs rendben." Részletekbe menően leírja a történelem- és az énektanár együttműködését; de az énekórák nagyban segítik a fizika oktatását is. Különösen eredeti, ahogy Steiner humorosan ábrázolja a történelem és a kézimunka összefüggését. Egy történelmi szereplő fantáziadús ábrázolása után a gyerek ügyesebb lesz a kézimunka órán: "...és ügyesebben fog kötni, mint ahogy Cézár nélkül kötött volna...". Az antropozófiai emberismeretből és az eleven gondolkodásból adódó összefüggések által intenzív együttdolgozás alakul ki a tanári kollégiumban. Az osztálytanító tanácsot fog kérni a szaktanároktól, kölcsönösen hospitálni fognak azokon a szakórákon, melyeken maguk nem tanítanak; mindez elevenné teszi a tanterv tanulmányozását és a pedagógiai konferencia munkáját. Épp mert a tantervet egészként kell átélni, az alsó osztályokban tanítókat segíteni fogja, ha felsőbb osztályokban hospitálnak, vagy a konferenciákon más osztályokkal foglalkoznak. Ezzel egyrészt a korábbiban előkészítik a későbbit, másrészt az átfogó áttekintés eszmékben gazdagítja őket, lendületet kap saját tanításuk. így a tanári konferenciákon, mint "folytonos eleven főiskolán", a tanterv eszméje egyfajta összművészeti alkotásként (Gesamtkunstwerk) lassan alakot ölt, és munkájukban a tanárokat bensőleg összeköti és impulzálja.
2. Tanterv és fejlődési folyamatok
A gyermeki fejlődésből leolvasott tantervet nem lehet intellektuálisan kigondolt, absztrakt és sematizáló lépésekben megragadni. Ám van a tanulásnak egy belső terve, ami a gyermek specifikus fejlődési lépéseire épül. Az antropozófiai szellemtudomány által eljutunk egyrészt a gyermeki növekedés elmélyített megértéséhez, és ezáltal az egyes időszakoknak megfelelő fejlődési folyamatokhoz. Másrészt megkísérelhetjük megragadni magát a tanulási folyamatot. Munkahipotézisként vonjuk be a 'fejlődés alaptörvényét", ahogy kutatási eredményeiben Steiner ezt sokféleképpen ábrázolta. A fejlődést mint átfogó organizmust kell megérteni, ami hét tagú ritmusban fut le. Az ötödiktől a hetedik fokig visszafelé és tükör-képszerűen újból átéljük a harmadik-második-első fokokat, de magasabb szinten, azokkal a kvalitásokkal, melyeket a negyedikig elértünk. Ezt a fejlődési folyamatot a tanulási folyamattal összefüggésben is szemlélhetjük.
Az antropozófiai embertanból hét tanulási folyamat adódik, melyek a hét életfolyamat metamorfózisai. Ez a hét tanulási folyamat a következőképpen foglalható össze:
A munkahipotézis beható vizsgálatával talán egészen új betekintéshez juthatunk a tanterv egész építményére és a gyermekkor hozzá tartozó tanulási lépéseire vonatkozóan.
A tanár számára rendkívül gyümölcsöző, ha iskolázza magát az idő- és tanulási folyamatok észlelésében. Ha tudatosan tudunk bánni a tagolt időorganizmuson belüli fejlődés fázisaival, és mélyebben behatolunk az idő-titkokba, az a nevelés számára lényeges erőket és gyakorlati segítséget hozhat napvilágra. A "kettős idő-áramlás"-ból - múltból a jövőbe és jövőből a múltba - kiindulva Steiner alapvető gondolatokat fejleszt ki, melyeknek a tanterv összkompozíciójára vonatkozó kutatás szempontjából igen nagy jelentőségük van.
"És ha az oktatásban nagyobb figyelmet fordítanánk az ilyen dolgokra, akkor ezáltal rendkívül áldásosán tudnánk tevékenykedni. így például nagyon gyümölcsöző lenne, ha egy hét osztályos iskolában az egymást követő osztályokat úgy osztanánk be, hogy berendeznénk egy középső osztályt, ami úgyszólván önmagában állna, és az ötödikben megismétlődne az -csak átalakulva amit a harmadikban átvettünk, a hatodikban ismétlődne, amivel a másodikban, a hetedikben pedig az, amivel az elsőben foglalkoztunk. Ez kiválóan megerősítené az emlékezést, és ha ezt bevezetnék a gyakorlatba, akkor látni lehetne, hogy milyen áldásosán hatnának ezek a dolgok, egyszerűen azon az alapon, hogy a valóságos élet törvényeiből származnak."
A modern korban széles körben elterjedt idegesség ellenszereként Steiner az emlékezés megerősítésére szolgáló gyakorlatot ajánl. Akár történelmi események sorát, akár az ásványok keménységi skáláját, vagy egész elbeszéléseket vagy drámákat ismételjünk és gondoljunk át a végétől az elejéig, fordított sorrendben. Ez olyan nevelési segítség, mely az "idő" elmélyített megértéséből adódhat.
3. A tanterv fokai és rétegei
Vannak Steinernek olyan, az akkori konferenciákon adott tantervi utalásai, amelyek a konkrét időhöz és helyzethez kapcsolódnak. És a Waldorf-iskolák évtizedes gyakorlatában olyan részletek is meghonosodtak, melyeket inkább értelmezhetünk "gyakorló ösvény"-ként, mint az eleven tanterv részeként. Biztos, hogy Steiner egykori utasítását, hogy a sztenográfiát a gabelsbergi rendszer szerint minden felső tagozatban kötelező tantárgyként be kell vezetni, ma már nem érezzük egészen korszerűnek. Az olvasmányokra vagy irodalomra vonatkozó utalások nagyon gyakran teljesen az adott helyzetből, máskor egész speciálisan az akkori tanár személyiségéből adódtak, ezért nem lehet egyszerűen átvenni őket.
Azért nem elég az "útmutatásokat" hagyományozni, mert a tanterv önálló kutatása nélkül - ami az antropozófiai embertannal való intenzív foglalkozáson alapul - a tantervvel folytatott munka egészen felszínes marad.
Ma mindenesetre nagyon gyakran megfigyelhető az az ellentétes tendencia is, ami ugyanolyan veszélyes, mint az utalások dogmatikus hagyományozása: hogy mindent, ami a tantervből azonnal nem érthető meg, félresöpörnek, vagy nem veszik az időt és a fáradságot, hogy a tantervet részleteiben és egészében megismerjék, hanem inkább saját spontán ötleteikre hagyatkoznak.
Ahhoz, hogy a Waldorf-iskolák előre megadott kerettantervével alkotó módon tudjunk bánni, alapos, felelősségteljes pedagógiai kutatásra van szükség. Ehhez az eltelt időben csaknem minden szakterületen olyan művek születtek, melyek a tanterv mélyebb rétegeihez vezető utat meg tudják mutatni.
Itt csupán néhány példát szeretnénk kiemelni. Miért beszélünk a 4. osztályban olyan gyakran a be-tűrím-költészetről? Valóban specifikus feladata van ebben az életkorban az alliterációnak, vagy egyéb költemények javára akár le is mondhatnánk róla? A germán mitológia ebben az életkorban tárgyalt képei találkoznak a negyedik osztályosok fejlődési állapotával. A gyerek egyrészt átél egy lelki "istenek alkonyát", összekapcsolva a korának megfelelő egyedüllét-élményekkel, melyeket a környezettől való érzésbeli eloldódás vált ki. Másrészt a fejlődő "én" erősebben működik az anyagcsereterületről, ami egészen a vércukorszintig tükröződik. Ebben a fázisban a betű-rím-versek szavalása erősíti a gyermeki akaratot. Thor kalapácsütései egészen a pulzusig és a vér vastartalmáig átélhetők, és Odin az akaratra vonatkozó alliterációk által a beszéd erőteljes áramában működik. Ha tanulmányozzuk a gyermeki fejlődés és az emberiség tudatfejlődése közötti összefüggést, akkor felismerjük, hogy nem akármikor lehet a tanterv súlypontja az alliteráció, hanem egy meghatározott életkorban, amit a gyakorlat igazol is. Ugyanezt mondhatjuk ki a következő évben sorra kerülő hexameter-költészetről. Ennek fénykora az emberiség fejlődése során a régi görög kultúrában volt, a gyermeknél pedig az 5. osztályban egybeesik a fiziológiailag megállapítható légzés-érettséggel. A légzés és a szívverés ritmusa ebben a korban kezd harmonikusan összekapcsolódni, ami a tantervben úgy csapódik le, hogy bevezetjük a hexameter-költészet által történő intenzív beszédiskolázást.
Steiner tantervhez fűzött, gyakran igen szűkszavú magyarázataiban bölcs összefüggés nyilatkozik meg. Ezt most röviden szemléltetjük a nyelvtanoktatás példáján.*
A szorosabb értelemben vett nyelvtanoktatás a 3. osztályban kezdődik a szófajok tárgyalásával, ami a gyerek számára a dolog, a folyamat, a tulajdonság stb. nyelvi alapmozdulatait teszi átélhetővé. A 4. osztálynál Steiner azt hangsúlyozza, hogy milyen fontos a prepozíciót (elöljárószó) az azt követő szóval - amit az előljárószó meghatároz - összefüggésben vizsgálni. Ugyanekkor kerül sor az igeidőkre is. Embertani szempontból tehát ez nem más, mint segítség a térbeli (előljárószók) és az időbeli orientálódáshoz. Az ötödikes gyerekben már annyira fejlett az öntudat, hogy a tárgy, a világ, a "nem én" álláspontjára tud helyezkedni. Erre szolgálnak egyrészt a passzív formák, ahol az aktív mondat tárgyát a passzív mondat alanyává tesszük. Másrészt megtanulja megkülönböztetni a saját nézőpontját az idegentől (közvetlen és közvetett beszéd). A 6. osztállyal a gyerek fokozatosan megközelíti a földi érettséget. ítélőereje kezd felébredni. A kötőmód formái lehetővé teszik, hogy jelezzük: csupán egy elképzelt vagy kívánt vagy feltételezett stb. kijelentésről van-e szó. A kötőmód ugyanakkor a ben-sőségesség formája is, a lelki komponensé, ami a nemi éréssel jelenik meg a személyes szférában. A 7. osztályban ez tovább erősödik, amikor a csodálkozás, kívánás, óhajtás, csodálat kifejezéseivel közvetlenül ezt a bensőségességet szólítjuk meg. A többi tantárgynál is (4. osztályban környezetismeret, ötödikben földrajz és történelem kezdete, hatodikban fizika és kamatszámítás stb.) meg kell találnunk az ehhez hasonló komponenseket.
*A példa a német nyelvtant veszi alapul; a magyar nyelv felépítésének megfelelő tagozás kidolgozása fontos kutatási feladat.
4. A tanterv aktualitása
Vajon nem avult el mára - részben vagy egészében - a Rudolf Steiner által hetven éwel ezelőtt koncipiált tanterv? Ha megragadunk az egyes példák felszínén, akkor valóban jelen van annak a veszélye, hogy nem korunk szintjén tanítunk. Mindenki láthatja az olyan példákon, mint az informatika oktatása, hogy milyen lehetetlen volna azt mondani: Steiner semmit nem mondott az informatika tanításáról, ezért az nem tartozik a tantervbe. Amint azonban tovább hatolunk a tanterv mélyebb rétegeihez, Steiner akkori példáit bele tudjuk tagozni a teljes fejlődésbe, ami 1919-ben természetesen nem zárult le. így a gőzgép fejlődését fontos technikai előrelépésként tudjuk ábrázolni, és később a fiatalokat a számítógép fejlődésének jelentőségével is meg fogjuk ismertetni.
Az a feladatunk, hogy a Steiner által 1919-25 között adott tantervvázlatban egyrészt felismerjük az alapját képező, embertanilag megalapozott téma-súlypontokat, ezeket a saját oktatásunkban konkretizáljuk, másrészt hogy a példákat példaértékükre vonatkozóan egyenként megvizsgáljuk. Akkor csodálkozással fedezhetjük föl, hogy ma milyen maximálisan aktuális ez a tanterv, sőt, hogy aktualitása tulajdonképpen csak ma, több mint hetven év múltán ismerhető fel igazán. Ha az első iskolaévekben bevezetett idegennyelv-oktatásra vagy a koedukált kézimunkatanításra vagy a művészi tantárgyaknak az egységes oktatást illető jelentőségére gondolunk, akkor látjuk, hogy az azóta eltelt időszakban egyes elemek az általános oktatásba is bekerültek - kivéve a korunk által megkövetelt, a teljességre törekvő (ganz-heitlichü) oktatás irányába mutató újfajta gondolkodást!
Ha Steiner nem is használta az ökológiaoktatás szót, azt azonban mégsem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy milyen centrális jelentőséget tulajdonít a tanterv ennek a területnek. Ahelyett, hogy ilyen nevű órákon ismertetnék meg a gyerekeket - fejüket terhelve - a környezeti problémákkal, ami többnyire úgyis inkább csak rezig-nációt vált ki, az antropozófiai pedagógia a gyökerénél akarja megragadni a kérdést. így tulajdonképpen első osztálytól kezdve az egész oktatás ökológiailag orientált. A materialista tananyag-tömeg helyett az első években olyan alapminőségeket ápolnak, mint az ember és a természet tisztelete, a kozmosz sokféleségének és sokrétű összefüggéseinek csodálata, saját tevékenység a környezetben (földművelés), az esztétikai érzület ápolása a művészi tevékenységekkel, az évszakok átélése az ünnepek természethez kapcsolódó megformálásában, kertművelés biodinamikus módon, és így tovább. És a tantervben szó szerint nem szereplő területekre vonatkozóan is érvényes, hogy a gyökerektől kell indulni, és nem néhány speciális témájú olvasmányból.
A Steiner által adott tanterv például szexuáltan órákat sem tartalmaz, ami természetesen nem azt jelenti, hogy a szexualitás témája nem kaphat helyet a tantervben. Épp mert a szexualitást nem lehet az ember és természet egészétől elkülöníteni - még ha a profitorientált üzletemberek a médiákon keresztül szorgalmazzák is a fiatalok túl-szexualizálását ezt a témát a hozzá tartozó nagyobb összefüggésekben tárgyalni kell. Mert ma inkább arról van szó, hogy a felszínes tudásanyaggal elárasztott gyerekeknek és fiataloknak a belső orientálódást kell lehetővé tennünk azzal, hogy szellemi jelenléttel belemegyünk látens kérdéseikbe, és mindenekelőtt azzal, hogy a neveléssel segítjük, hogy szabad, erős, felelősségtudattal rendelkező személyiséggé fejlődjenek.
Vagy gondoljunk a korszerű pedagógiának arra a követelményére, hogy a fiatalok képesek legyenek más kultúrákat és világképeket megérteni és magukban felépíteni, ugyanakkor kritikus tudományos tudathoz jutni. Elég tudatos-e számunkra, hogy mit jelent, amikor a gyerekek a 3-tól a 6. osztályig fölveszik a különféle világteremtésmítoszokat, az Elohák ótestamen-tumbeli hétnapos teremtéstörténetétől a germán Eddán és az óin-diai, perzsa, egyiptomi mitológián keresztül a görögökig és a rómaiakig? Ez az előkészítés a 7. osztályra a fiatalokat belsőleg éretté teszi arra, hogy "után-éljék" (belsőleg újból véghezvigyék) a nagy felfedezők és feltalálók korát és világképét, hogy azután lépésről lépésre elérkezzenek a jelenkorig. A néprajz kiegészíti a történelmi aspektust. így a tanterv magában hordozza a valódi multikulturális oktatás alapját, ami nem egyoldalú világképet közvetít a gyereknek, hanem fokozatosan hozzásegíti a különböző kultúrák és világképek megértéséhez.
Az persze nyitott kérdés marad, hogy a Steiner által megalkotott tanterven túl az X iskola 10. osztályában folyó oktatás mennyiben korszerű. Mert világos, hogy csak egy olyan tanár-személyiség tud a tanterv adta keretek között a mindennapi oktatásban a kor aktualitásából kiindulva tanítani, aki maga ebben az aktualitásban teljes mértékben benne áll, és akit személyesen áthatnak a jelenkor feladatai és szükségszerűségei. Akkor a tanulók azt élik át, hogy a tanár figyelembe veszi az ő látens korkérdéseiket, akkor is, ha ezt közvetlenül nem mondja ki, hanem a tananyagon keresztül válik szemlélhetővé és tapasztalhatóvá.
"Csak a világ iránti érdeklődésen keresztül nyerhetjük el azt a lelkesedést, melyre az iskola és feladataink megoldása érdekében szükség van. Ehhez szellemi rugalmasság és a feladatunk iránti odaadás szükséges. Csak abból tudunk teremteni, amit azáltal nyerünk, ha érdeklődéssel fordulunk egyrészt a kor égető szükségletei, másrészt nagy feladatai felé, melyeket nem tudunk eléggé nagynak elképzelni."
A tanár a tanulókkal együtt, az osztályban folyó munkában ébred. Bárcsak a tanterv a maga teljességében - mint "Gesamtkunstwerk" -a gyerekekkel és az oktatással együtt életre ébredne! Akkor olyan teremtő-átfogó-lelkesítő kisugárzása lesz, ami az egyes embernek erőt közvetít és bátorságot ad ahhoz, hogy - mint egy zenekarban -a kollégiumon belül együttműködővé váljon! ...
Ha ez az írás hozzá tud segíteni a felfedezés öröméhez és az önálló kutatáshoz, és kollégiumok közös munkájuk pedagógiai kutatási feladatává teszik a tantervet, akkor betöltötte hivatását.
A tekintélyről és a tantervről szóló Írások a "Zur Unterrichtsgestaltung im 1. bis 8. Schuljahr an Waldorf- /Rudolf Steiner Schulen/ Arbeitshilfen für den Hauptunterricht /Anregungen zur Klassenführung und zur Elternarbeit" (Verlag am Goetheanum, Dornach) c. könyvben jelentek meg.
Fordította Kádas Ágnes
Pusztulás körös-körül. Sebestyén végzet a szíved!
Lelkedben gomolygó, süket pusztaság.
Kezed már nem fogják ősök; tekintetedből a jövő kisiklott.
Remegve állsz, éj-feketében, lerántó szakadék peremén.
Bensődben kihunyt a gyertyaláng. Nem őriz Angyal,
hangja nem hív többé. Fénylő szárnyak nem repítenek.
Itt állsz - arc nélkül - egymagad.
Tű-foka-pillanat. -
Emeld föl születő arcodat. Csukott szemmel is bátran indulj;
amerről a sugárzó hangok; amerre a virágarcok; ahonnan
csendülnek lángnyelvelv lánglények - - -
Immár meg nem állhatsz.
Világ sodrában fodrozódva. Szétroncsolt szíved feltámadott:
színekből szövődve, áramolva, belüktet a Lélek-Kozmoszba!
S benn a mindenség Fénybői-Szőtt-Lénye -
Mert feltámadott. A te szívedben.
Ha-IIe-lu-jah!
Károly Sándor
1998. MÁRCIUS 15. A SZABAD GONDOLATOK HÁZÁBAN
Régóta úgy érzem, hogy tekintetek kereszttüzében élek.
Hogy Kinek, Kiknek a tekintete kísér? Csak találgatni tudom. Kerestem minden szembejövő szempárban azt a feszült figyelmet, amely a lépteimet követi - de nem találtam, hiába.
Ünnepek táján a tekintetek közelebb jönnek: múltba veszett arcok, nevek és mondatok bontakoznak ki a homályból és néznek, néznek állhatatosan. Először a múlandóság felett érzett elviselhetetlen fájdalom mart beléém ezeken a napokon, de a könnyektől könnyebbé váltan felismertem, hogy "Ők" mintha nem osztanák kétségeimet, nem az elmúlással perelnek - valami más köti le a figyelmüket.
Követve tekintetüket, apró pontként a kör közepén magamra találok.
Én? - kérdezem bátortalanul.
De mindegyik szempárból ugyanaz az üzenet szól: most rajtad a sor!
S hogy kétség se maradjon, a márciusi szél nagyot lódít rajtuam...
Na gyerünk!
Kedves Kor- és Útitársam!
Sok szeretettel hívlak 1998. március 15-én este hét órára a Szabad Gondolatok Házába, ahol - a bevezetőben leírtak szerint - ünnepi teret építettünk, formát adva a megszólítottság alig kifejezhető érzésének...
A megépített tér: hatalmas koronát formáz, melynek palástján befelé néznek a szabadságharc honvédéi. A kör közepén állok, Ők mind engem néznek.
Most, hogy sokadjára állunk meg egy azóta sem értett tavasz története előtt, mégiscsak elkerülhetetlen, hogy szembenézzünk készületlenségünkkel, zavarodottságunkkal.
Országszerte ünnepnek feltüntetett tákolmányok virítanak: múltat idéznek, siratnak, nosztalgiáznak; vagy épp ellenkezőleg: vígadnak önfeledten, pártérdekekre kihasználva az elsatnyult hazafias érzelem felkorbácsolt hullámait.
Mennyi mulasztás terhelhet bennünket - egyenként mindegyikünket -, ha ilyen kétségbeesetten menekülünk a nagyon is személyes kérdéstől: mi dolgom van nekem azzal a régvolt akarással? Van-e közöm a sírokhoz, amik körülöttünk domborulnak? Van-e kapcsolatom az előttem járókkal, viszem-e tovább hitüket, emberségüket?
A szép, nyugodt emberarcok tekintetét, hitét, harmóniáját gyűrűbe fogva szentélyt építettünk magunk köré.
Ezek ereje parazsat szít fel elgyengült lelkünkben: a felszabaduló kérdések talán felráznak kábultságunkból. Talán magunkra lelünk végre, feltápászkodva a falka délibábos ábrándjaiból. Talán rádöbbenünk az igazi emberarcok látványától, hogy mostani mesélőink arca elviselhetetlenül diszharmonikus. Talán magunkra vesszük végre saját felelősségünk terhét, mert figyelmeztet bennünket a régi-régi intelem:
"Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni."
A szabadság: lehetőség, kérdés, amelyre mindenki személyes életével felel. És nem igazít el semmi... Csönd van a körben, a mécsesek és tekintetek kereszttüzében állsz, tanúk nélkül, egymagadban, de nem kerülheted ki a választ... Az ünnep percei ezek.
Gereben Jánosné